Öttusa: Kállai felajánlotta a lemondását, az elnökség nem fogadta el

2022.12.14. 22:18
null
Egyelőre Kállai Ákos marad a kapitány (Fotó: Nemzeti Sport)
A Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) elnöksége szerdán megtárgyalta a Gulyás Michelle és a női válogatott kapitánya közötti helyzetről szóló vizsgálóbizottsági jelentést. Kállai felajánlotta a lemondását, de az elnökség nem fogadta el – írta meg az MTI.

 

A MÖSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Kállai Ákos az ülést megelőzően felajánlotta lemondását, a négyfős vizsgáló bizottság szakértői véleményének ismertetését követően azonban a 12 tagú elnökség nem fogadta el a szakvezető felajánlását. Ezután Gyurka Márk Manó, a sportolói bizottság elnöke a versenyzők képviseletében bizalmatlansági indítványt nyújtott be a szövetség vezetőségének, azt kérte, hogy a testület vizsgálja felül a döntését. A sportolói bizottság ígéretet kapott arra, hogy az elnökség a beadott dokumentum részletes tartalmi áttekintését követően a közeljövőben ad érdemi visszajelzést.

A júliusi öttusa-világbajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes Gulyás Michelle és a női válogatottat irányító Kállai között kialakult helyzet tisztázására augusztus 17-én alakult négytagú testület, amelybe Vörös Zsuzsanna, a MÖSZ általános alelnöke, Vidoven Árpád és Andrási Péter alelnök, valamint Beke Zsuzsa elnökségi tag került be. Az alexandriai vb után Tibolya Péter, az UTE szakosztályvezetője úgy nyilatkozott: a továbbiakban nem hajlandók együtt dolgozni a női válogatott szövetségi kapitányával. A döntésüket azzal indokolta, hogy az elmúlt években Kállai Ákostól nem kaptak támogatást, a klubedzéseiket nem látogatta a szakvezető, Gulyás Michelle pedig az egyik edzőtáborból sírva hívta fel őt azzal, hogy a kapitány olyanokat terjeszt róla, amik nem igazak.

Legfrissebb hírek

Felavatták Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szobrát Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2026.10.21. 14:31

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01

Gulyás Michelle: Erre a sportágra születtem; Plamen Andreev: lusta csatárból jó kapus

E-újság
2026.10.09. 23:45

Ezüstérmet nyert Bőhm Csaba az öttusázók katonai világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.09.28. 14:42

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01