MTI, V. Á. 2022.06.23 20:29

Ötkarikás érmesek ünnepelték a Nemzetközi Olimpiai Napot a TF-en

Olimpiai bajnokok és ötkarikás érmesek köszöntötték együtt csütörtökön a Nemzetközi Olimpiai Napot – írja az MTI.

Gergely István kimagaslott a mezőnyből (Fotók: Tumbász Hédi)

 

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) udvarán tartott eseményen megjelent Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt elnöke, a Nemzet Sportolója, valamint korábbi klasszis, olimpiai bajnok és érmes sportolók, többek között Vári Attila vízilabdázó, Hesz Mihály kajakos, Tatai Tibor kenus, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó és Sákovicsné Dömölky Lídia vívók, Kovács Ágnes és Gyurta Dániel úszók, Kovács Antal dzsúdós, Szentmihályi Antal és Dunai II Antal labdarúgók.

Gyulay Zsolt MOB-elnök, olimpiai bajnok kajakos emlékeztetett arra, hogy 128 éve ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és a 16 alapító tag között ott volt Kemény Ferenc, a magyar olimpiai mozgalom jeles alakja. Gyulay Zsolt megemlítette, hogy 1948 óta ünnepeljük a Nemzetközi Olimpiai Napot, amely alkalmából több eseményt is tartanak, este pedig a Várra vetítik a három vagy annál több olimpiai aranyat nyert magyar sportolók képét, az Olympic Day feliratot az ötkarikával, a magyar olimpiai érmek számát, valamint sportdiplomaták képét. Este a vizes világbajnokságon a magyar–brazil férfi vízilabda-mérkőzés előtt felvonják a Nemzetközi Olimpiai Nap zászlaját az ötkarikával.

Sterbenz Tamás, az eseménynek otthont adó intézmény rektora kiemelte, hogy a TF méltó helyszíne az ünnepségnek, mert 1894. június 23-án is egy egyetemen, a Sorbonne-on alakult meg a NOB. Szólt arról, hogy a MOB, az államtitkárság és a TF hármasa képviseli az olimpiai eszmét.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„A magyar sportsikereket a TF-en kell megalapozni” – jelentette ki a rektor.

Schmitt Pál megemlékezett Pierre de Coubertin báró újkori olimpiákat megteremtő szerepéről, majd méltatta a Coubertin szobra mellett látható Klebelsberg Kunó egykori művelődéspolitikus, miniszter munkásságát, aki a test és a lélek harmóniáját hirdette. Schmitt Pál megköszönte Gyulay Zsoltnak a Nemzetközi Olimpiai Nap megünneplésének újjáélesztését. 

 

Ezt követően Gyulay Zsolt, Schmitt Pál és Schmidt Ádám, majd Szabó Lajos Sportmúzeum-igazgató vezetésével a meghívott iskolák tanulói megkoszorúzták Coubertin báró szobrát.

A Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából a MOB és az MKB Bank stratégiai partneri szerződést kötött. A 2024. december 24-ig szóló együttműködés értelmében a bank a MOB hivatalos bankja, stratégiai partnere és kedvezményes ajánlatokat kínál a sportolóknak, a MOB munkatársainak. Gyulay Zsolt véleménye szerint a megállapodás a legjelentősebb szerződés, amit a MOB kötött.

 

2022.06.23 15:21:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A verseny fő mobilitási partnere idén is aktívan jelen lesz a balatoni térségben. (x)

2022.06.29 23:06:43

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Popovici két aranyérme azonban mindent vitt, és miután mindkettőt kivételesen rokonszenves, beszélni szerető és tudó 17 éves srác nyakába akasztották, az esemény néhány napra még a futballt is lesöpörte a címlapokról. Az írások egymást túllicitálva igyekeztek dimenzionálni a „miként történhetett, hogy nem vettük észre, mekkora zseni él közöttünk?” kollektív bűnét.

2022.06.28 12:37:49

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Ha rendszeresen sportolunk, vagy most készülünk életmódot váltani, akkor elengedhetetlen a megfelelő lábbeli kiválasztása hozzá.