Multisport Eb, asztalitenisz: vegyes párosban a franciák vitték el az aranyat

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 20:14
null
A francia Emmanuel Lebesson, Jianan Yuan vegyes párosé az első müncheni aranyérem (FOTÓ: WTT)
A női egyes selejtezőcsoportban Bálint Bernadett kikapott ugyan, de még maradt esélye a főtáblára jutásra. A vegyes párosok döntőjében francia siker született.

 

Bálint Bernadettre (világranglista-171.) nehéz mérkőzés várt Irina Ciobanu (178.) ellen, mert bár a román játékost jelenleg hét hellyel hátrább jegyzik, de egy évvel ezelőtt még top 100-as asztaliteniszező volt, márpedig Bálint korábban még nem járt ilyen magasságban. A mérkőzés végül igazolta a várakozásokat, Ciobanu, ha nem is könnyen, de három játszmában győzött. Szerencsére Bálintnak sem kell lemondania a továbbjutásról, a keddi rájátszásban ugyanis még kiharcolhatja a főtáblára jutást.

Közben elkeltek a müncheni Európa-bajnokság első érmei, a hétfő esti programban vegyes párosban avattak bajnokot. Az egyik elődöntőben többszörös magyar érdekeltség volt, miután az egyik oldalon Sofia Polcanova mellett az osztrák válogatottat erősítő Gárdos Róbert állt, a másikon Ovidiu Ionescu partnere a marosvásárhelyi születésű, román színekben versenyző Szőcs Bernadette volt. Az ötjátszmás csatát Szőcsék nyerték meg így ők küzdhettek meg az aranyért a vasárnapi negyeddöntőben az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duót búcsúztató francia Emmanuel Lebesson, Jianan Yuan egységgel.

„Nagyon jó formában vagyok, de természetesen van még mit gyakorolnom – nyilatkozta a román szövetség honlapjának az Eb előtt Szőcs Bernadette. – Nem bánom, hogy az utóbbi időben alig volt szabadidőm, ha a jó Isten megsegít és legalább egy aranyérmet nyerek Münchenben, az minden erőfeszítést megér.”

Nos, egyelőre még várnia kell arra a bizonyos megerősítő aranyra, ugyanis a tavalyi tokiói olimpián legjobb európai párosként negyedik, a 2020-as varsói Eb-n harmadik helyet szerző Lebesson, Yuan kettős négyjátszmás, izgalmas finálé végén a kontinens csúcsára ért.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Nők. Egyes. Selejtező. 21. csoport:
Ciobanu (román)–Bálint Bernadett 3:0
(6, 8, 10)
Vegyes páros. Elődöntő:

Lebesson, Yuan (francia)–Pistej, Balazová (szlovák) 3:0 (4, 6, 12)
Ionescu, Szőcs (romániai)–Gárdos, Polcanova osztrák) 3:2 (–5, –7, 9, 7, 6)
Döntő:
Lebesson, Yuan (francia)–Ionescu, Szőcs 3:1
(–8, 6, 5, 9)

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik