Cselgáncs-vb: tizenegy magyar indul Taskentben

Vágólapra másolva!
2022.09.22. 16:45
null
Karakas Hedvig visszatér az 57 kilogrammosok közé (Fotó: Földi Imre)
Tizenegy versenyzőt nevez a Magyar Judo Szövetség az októberi, taskenti olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint az Európa-bajnok és 2020-ban az Év sportolónőjének választott Karakas Hedvig visszatér korábbi súlycsoportjába, az 57 kilogrammosok közé. Az utazó csapat tagja lett volna Varga Brigitta is, de ő Braun Ákos női szövetségi kapitány tájékoztatása szerint sérülés miatt nem tudja vállalni a részvételt.

Az október 6. és 13. között sorra kerülő vb záró napján, a vegyes csapatversenyben – amelyben három férfi (73, 90 és +90 kg), illetve három női (57, 70 és +70) súlycsoportban rendeznek mérkőzéseket – ezúttal nem vesz részt a magyar válogatott, a férfiaknál ugyanis az „alsó" három, a nőknél pedig a „felső" két súlykategóriában nem lesz egyéni induló.

A magyar vb-csapat
Férfiak. 81 kg:
Ungvári Attila (Győri AC), 90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Nerpel Gergely (TFSE), 100 kg: Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), +100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE Győr)
Nők. 52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), 57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Kovács Kitti (BHSE), 63 kg: Özbas Szofi (BHSE), 70 kg: Gercsák Szabina (DVTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik