Asztalitenisz-vb: Szudi és Lakatos győztes rajtja

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 22:03
null
A játszmát sem vesztő Szudi Ádám repülőrajtot vett Houstonban (Fotó: Dömötör Csaba)
Az első négy asztalhoz álló magyar játékos közül Szudi Ádámnak és Lakatos Tamásnak sikerült nyernie a houstoni egyéni vb első fordulójában, Póta Georgina és Majoros Bence viszont nem jutott be a legjobb 64 közé.

A nemzetközi szövetség reformja miatt teljesen átalakult az egyéni világbajnokság: míg korábban bizonyos keretek között bárki nevezhetett – a legutóbbi, 2019-es budapesti vb-re például 109 országból érkeztek versenyzők – mostantól már csak a legjobbak szereznek jogot az indulásra. Az új szisztéma szerint a világranglistáról lehet kvalifikálni a vb-re tehát esély sincs rá, hogy egzotikus országból érkező félamatőr pingpongozók világbajnoki résztvevők lehessenek. De nem csak emiatt különleges az esemény, hiszen a helyszín is jelzi, itt valami új kezdődik: a sportág történetében először az Egyesült Államok, azon belül is a texasi Houston ad otthont az eseménynek.

Tekintve, hogy az indulók száma mostantól erősen korlátozott, s valóban csak a legjobbak állhatnak asztalhoz, tényleg nincs könnyű mérkőzés a vb-n. Ezt már Póta Georgina is tudja, hiszen mindjárt az első fordulóban azzal a cseh Hana Matelovával kellett megküzdenie, akitől a szeptemberi Európa Top 16 negyeddöntőjében három meccslabdáról kikapott, s aki október végén megnyerte a tunéziai WTT-versenyt.

„Pótának nem volt szerencséje a sorsolásnál, a bomba formában lévő Matelovánál könnyebb ellenfelet is kaphatott volna” – mondta még a mérkőzés előtt női válogatottunk szövetségi kapitánya Bátorfi Zoltán, s mint kiderült nem volt alaptalan az aggodalma. Az első három szettben szorosan, de mindannyiszor a 32. helyen kiemelt cseh játékos győzött, s miután sikerült szépíteni, az ötödik etapban már nem adott esélyt kétszeres Európa-bajnokunknak. A magyar idő szerint a késő esti, éjszakai programban Madarász Dóra a luxemburgi Sarah de Nutte, Hartbrich Leonie pedig az amerikai-kínai Lily Zhang ellen lép asztalhoz.

A férfiaknál viszont a négy magyar indulóból hárman már lejátszották bemutatkozó mérkőzésüket. Muskó Péter, a férfiak kapitánya úgy látta, a sorsolás alapján Szudi Ádámnak, Lakatos Tamásnak és Majoros Bencének nem reménytelen az első forduló, viszont Ecseki Nándornak a szűk világelithez tartozó ellenfél jutott. A szakvezető várakozásainak megfelelően Szudi és Lakatos magabiztosan győzött, előbbi az egyiptomi Khalid Assart, utóbbi a brazil Eric Joutit verte, Majorosnak viszont ezúttal túl nagy falat volt a portugál Joao Geraldo így ő nem jutott be a legjobb 64 közé, Ecseki Nándort pedig később a világranglistán 19. helyen álló japán Niva Koki ellen szólítják asztalhoz.

EGYÉNI ASZTALITENISZ VILÁGBAJNOKSÁG, HOUSTON
Férfiak. Egyes. A 64 közé jutásért
Szudi Ádám–Assar (egyiptomi) 4:0 (2, 4, 8, 9)
Lakatos Tamás–Jouti (brazil) 4:0 (9, 8, 10, 10)
Geraldo (portugál)–Majoros Bence 4:2 (–7, 11, –12, 5, 7, 8)
Nők. Egyes. A 64 közé jutásért
Matelová (cseh)–Póta Georgina 4:1 (11, 9, 7, –8, 4)

Itt zajlik a vb (Fotó: MOATSZ Média)
Itt zajlik a vb (Fotó: MOATSZ Média)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik