Asztalitenisz: Szudi koronavírusos, 12 évesekkel áll ki a klubja

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 14:18
null
Szudi Ádám betegsége miatt szorult helyzetbe került osztrák klubja (Fotó: Török Attila)
Szudi Ádám koronavírus-fertőzése miatt B.csapattal, két 12 éves játékossal indul a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája pénteken kezdődő, düsseldorfi buboréktornáján az osztrák SPG Walter Wels csapata.

A klub közlése szerint miután a magyar válogatott alapemberének pozitív lett a tesztje, rajta kívül társainak, Andreas Levenkónak és Frane Kojicnak, valamint az edzőnek, David Hubernek is tíz napra karanténba kell vonulnia.

A helyükre két tehetség, az egyformán 12 esztendős Julian Rzihausek és Petr Hodina ugrik be, ők lesznek a BL történetének legfiatalabb asztaliteniszezői. A harmadik csapattag a magyar Böhm Gábor lesz, neki már van BL-tapasztalata.

A Wels mindenképpen indulni akar a németországi viadalon, ez ugyanis előfeltétele annak, hogy tavasszal is szerepelhessen az európai porondon.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és – akárcsak a nők esetében, Linzben – egy helyszínen, néhány nap alatt rendezi meg az első számú európai kupasorozatot. A düsseldorfi buboréktorna jövő szombaton zárul.

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik