A csecsszopók és a fiatalszabály – Csurka Gergely publicisztikája

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2023.12.29. 23:02

Össze(vissza)foglaltuk az esztendő legfontosabb híreit, így, 2023 végén ez a minimum. Vagy inkább maximum. Hitelességnek a nyomát se keressék, magára valamit is adó médiamunkatárs efféle szakmai alapvetésekkel ma már egyáltalán nem fárasztja magát. Különben is, épp elég fárasztó lesz az a sok hülyeség, ami alant következik.

Hétfő délelőtt a Duna Aréna versenymedencéjében hirtelen elindulásból edzeni kezdett Milák Kristóf. A halálra rémült edzők, versenyzők és kóbor fürdővendégek a katasztrófavédelem segítségével jutottak ki a komplexumból – mint Hadova Hajnalka szóvivő a beavatkozás lezárultával elmondta, személyi sérülés nem történt, az erkölcsi kár viszont jelentős.

Kisvárdai kezdeményezésre módosított a fiatalszabály alkalmazásán a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Február 1-jétől a kapufa mellé is tehetők a mérkőzésre nevezett csecsemők úgy, hogy a mózeskosárnak elegendő kívülről érintenie az alapvonalat, az így fekvő kisdedeket a játéktéren szereplő csapattagokhoz számítják. Révész Attila klubigazgató a korátlag drasztikus csökkentésével magyarázta azt a szokatlan lépést, hogy a kisvárdaiak ősszel tíz tizenévessel és egy féléves csecsszopóval álltak fel a mérkőzések többségén, így téve biztossá az MLSZ által rögzített szerepeltetési prémium maximalizálását. Az elmúlt hónapok tapasztalatai miatt nyújtottak be javaslatot a regula finomítására, miután a játéktérre helyezett bölcső többször is felborult egy-egy mérkőzés során – ezért kérvényezték, hogy ne kelljen feltétlenül a kezdőkörben, vagy a kispadok előtt, az oldalvonal elé helyezni a babákat. Az MLSZ fegyelmi bizottsága ugyanakkor a döntéshez fűzött ajánlásában nyomatékosan aláhúzta, hogy a csecsemők „anyatejjel történő ellátását a mérkőzések előtt, a szünetben, illetve a lefújást követően, zárt helyiségben kell megoldani, az MLSZ ugyanis továbbra sem tolerálja a mérkőzések közbeni, nyílt színen történő etetést.” Mint ismert, az őszi szezonban a kisvárdaiak többszázezres büntetést kaptak közszemérem-sértésért, miután a mérkőzésre nevezett gyermeket édesanyja a félvonalnál szoptatta perceken keresztül.

A szurkolókhoz írt nyílt levélben kért bocsánatot a Veszprém vezetősége, amiért adminisztrációs tévedésből meghosszabbították Ligetvári Patrik szerződését, így továbbra is lesz magyar játékosa a honi férfi kézilabdázás meghatározó klubjának. Mint kifejtették, sajnálatos félreértés miatt fordulhatott elő ez a malőr, amelynek személyi konzekvenciái is lettek: a hibáért felelős magyar személyzet tagjai helyett a következő hónapokban igyekeznek skandináv, illetve délszláv adminisztrátorokat szerződtetni. Álláspontjuk alátámasztására megjegyezték: semmilyen formában nem érdekelte őket a PSG-től szabadon igazolható balkezes világklasszis, Máthé Dominik megszerzése.

Átfogó vizsgálatot indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, miután az elmúlt tizenöt és fél percben a magyar médiában egyetlen hír sem jelent meg Szoboszlai Dominikről.

A World Aquatics (Nemzetközi Úszószövetség) a sportolói bizottság vízilabda-albizottság tagjainak kérésére felvette a kapcsolatot a Vatikánnal, miután több csapat is panasszal élt Vogel Soma kapcsán. A magyar együttes kapusának harminchetedik ötméteres védését követően a megbabonázásra panaszkodó lövőjátékosok közös petíciót nyújtottak be, a WA pedig fontolgatja, hogy a katolikus egyháztól boszorkányságpróbát, esetleg ördögűző szeánszot rendel el a magyar válogatott következő hivatalos mérkőzése előtt.

Több fővárosi ellenzéki önkormányzati képviselő is élesen bírálta a Magyar Atlétikai Szövetséget, illetve az esemény szervezőbizottságát, miután, mint írták, „túl jól sikerült az atlétikai világbajnokság, ami szembemegy valamennyi, kárörvendésre és sportellenességre alapozott várakozásunkkal.”

A nagy sikerre való tekintettel, valamint az MLSZ hivatalos Facebook-oldalának további népszerűsítése céljából január 10-én 15.30 perckor ismét leteszi az állampolgári esküt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi.

Újabb változtatás jön az öttusázóknál. A lovaglás felváltására kiszemelt akadálymarháskodás helyett a földkerülő vitorlázás lesz a zárószám. Mint a nemzetközi szövetséget a napóleoni háborúk lezárása óta irányító elnök, Klaus Schormann a bejelentés alkalmával szervezett sajtófélretájékoztatón elmondta, számos tényező együttes értékelését követően hozták meg a tengeri mérföldkövet jelentő döntést. „Eddig mindig arra törekedtünk, hogy a létező legrövidebb időn belül bonyolítsuk le a versenyt, de mint a NOB legutóbbi szavazásán is kiderült, amíg alelnökünk, ifjabb Samaranch él és virul, addig nincs az a formátum, ami mellett sportágunk lekerülne az olimpiai programról, így most teljesen másik irányba indulunk. Célunk immár az, hogy a lehető leghosszabb viadalt élvezhesse a közönség, a földkerülő vitorlázás pedig a legjobb választás ebből a szempontból. A műholdak bérlése folyamatban van, azaz szélvészgyorsasággal csökkenő rajongótáborunk folyamatosan látja majd, miként áll az utolsó tusa.”

Tankolni ment a VAR-autó, ezért nem tudták megállapítani, hogy történt-e kezezés a Mezőkövesd–FTC NB I-es futballmérkőzés 32. percében. Mint a videóbíráskodással megbízott Vad II István utóbb elmondta, túlságosan fáztak a monitor előtt ülve, a fűtés feltekerését pedig a vészesen csökkenő üzemanyagszint nem tette lehetővé, ezért döntöttek úgy, hogy benzint vételeznek. „Szerettünk volna spórolni a szövetségnek, ezért gurultunk el egy távolabbi kútra, így ugyanis be tudtuk váltani a Supershop-pontokat, viszont tény, ezért a tervezett tizenöt helyett harminc percet voltunk távol. Sajnáljuk, hogy éppen ez alatt történt egy ellentmondásos eset, de a tapasztalat azt mutatja, igazából teljesen mindegy, ott vagyunk-e, vagy sem.”

Az angol hivatásos labdarúgók szakszervezete a helyi szövetség támogatásával ismét a mérkőzések előtti térdelésre buzdítja a Premier League-ben szereplő csapatok játékosait. Közleményükben jelezték, a testület és tagjai így kívánnak tisztelegni abból az alkalomból, hogy a Manchester City jubileumi 150. alkalommal hágta át a PL finanszírozási szabályait. A City székházában mindeközben a jeles esemény kapcsán megkoszorúzták a stadion mellett létesített „Az ismeretlen fair play” sírját.

Ismét megrendezik a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedőt – legalábbis a Magyar Országos Korcsolyázószövetség székházában, a műkorcsolya szakágban alkalmazottak részvételével. Az első három helyezett továbbra is a MOKSZ kötelékében maradhat, és együtt dolgozhat a magyar válogatott gondosan összeválogatott tagjaival.

Sajnálatos haláleset miatt elmarad a szaúdi fociliga következő fordulója, miután az egyik, korábban Leo Messi és Kylian Mbappé leigazolását egyszerre tervező klubtulajdonos belefulladt a pénzbe.

Sorozatban harmadik mérkőzésére nem tudott kiállni az egyik Los Angeles-i egyetem amerikaifutball-gárdája, miután képtelenek voltak megfelelni az intézmény vezetősége által előírt kvótarend szerinti csapatfelállásnak. A példamutatás szándékával házon belül hozott rendelkezés értelmében egyenlő arányban kell az együttesben szerepelnie valamennyi bőrszínnek, továbbá a szivárvány összes árnyalatának, azaz heteróknak, melegeknek, nőkből átoperáltaknak, átoperálásra készülő férfiaknak, binárisoknak, nemváltóknak, pénzváltóknak, továbbá valamennyi kaliforniai kisebbségnek és nagyobbságnak. Sérülések és húzódozások miatt a nem heterók immár hetek óta hiányoznak az öltözőből (már akinek), és így a belső szabályok értelmében a csapat nem léphet pályára. Míg a liga türelmes, az egyetem vezetősége kevésbé volt megértő azzal a másodedzővel, aki egy véletlenül bekapcsolva hagyott kamera által rögzített felvétel tanúsága szerint félig humorosan megjegyezte: „úgy látszik, már messze nem elég, hogy a tengerpartunk homokos.”

Egy brit befektető megszerezte a Magyarországon hajdanán óriási népszerűségnek örvendő, ám évek óta tetszhalott Hahota magazin kiadási jogait. Mint Michael Lol elmondta, az angol nyelvű kiadás indulásakor a röhögőgörcs kiváltásához szükséges tartalmat nem kívánják túlcifrázni: „az első néhány számban elegendő lesz megjelentetni a Manchester United és a Chelsea aktuális eredményeit.”

Az őszi NB I-es fordulók tapasztalatai alapján a Kossuth Rádió programigazgatója az illetékesekkel folytatott tárgyalások után közölte: a kecskeméti futballstadion bekerül az országos vízállásjelentésbe, amely mindennap 13.45-től hallható. A KTE aktuális ellenfelei a dunai adatok (Passau-Schwablweiss, Gönyü, Baja, Mohács) elhangzása utáni szegmensben tájékozódhatnak a klub pályáját ellepő víz aktuális magasságáról.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik