Ausztrália lassan indult be az Egyesült Államok ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.23. 14:39
null
Ausztrália lassan indult be az Egyesült Államok ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában Ausztrália a papírformának megfelelően nagy pontkülönbségű győzelmet könyvelt el az Egyesült Államokkal szemben. Utóbbiak húsz percen keresztül a várakozásokkal ellentétben sokkal jobban tartották magukat – még célt is vittek, és nem jártak messze attól, hogy bombameglepetésre vezetést szerezzenek –, ám az egyik vb-favoritnak kikiáltott ausztrálok a szünetig négy, a fordulást követően pedig hét célt vittek. Mind közül a legszorgosabbnak Adam Ashley-Cooper bizonyult, aki a második félidő közepén hét perc leforgása alatt háromszor is célterületre juttatta a tojáslabdát.

 

Szívós amerikai ellenállással indult a találkozó, pedig az Írországtól elszenvedett csöppet kínos vereség után az ausztrálok nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. Az első amerikai hibát rögtön céllal is büntették. Három perccel később pedig tankönyvbe illő passzjáték végén voltak eredményesek. Apró szépséghiba, mindkét jutalomrúgásukat elvétették, pedig rúgót is váltottak.

Ilyen kezdés után gálában reménykedhettek az ausztrál szurkolók, de csalódniuk kellett. Az amerikai bruszt célt eredményezett, Jonathan Richard Gagiano egy zárt tolongás után, közel a célterülethez, egyszerűen felkapta a labdát és beszaladt vele a szélen. Az ausztrál védelem nagyon elnézte az akciót, a tolongáson kívül semmilyen ellenállást nem tanúsított a védelme.

Ez még belefért, gondolhatnánk, ettől még a vb egyik favoritjának tekinthetők az ausztrálok, viszont a folytatás perceiben az amerikaiak támadásban maradtak, míg a déliek védekezni kényszerültek. Ez pedig nem igazán illett bele a sportági forgatókönyvbe, és egyáltalán nem sok jót sejtet, ha az amerikainál erősebb ellenfélbe botlanak bele az egyenes kieséses szakaszban.

Sőt, az Egyesült Államok előtt felcsillant még az újabb célszerzés lehetősége is – mivel középen vitték az akciót, a biztosan értékesített célbónusszal már a vezetést is átvették volna –, de elég volt egyetlen kihagyás, és az elejtett labda máris az ellenfélé lett. Ők pedig köszönték, és a jobb szélen megindulva saját célvonalukról lekontrázták az amerikaiakat, akik egyre inkább fáradni látszottak. És bizony a motiváltságuknak sem tett jót, hogy 12–10 helyett 5–17-t mutatott az eredményjelző... Az első félidőbe még egy ausztrál cél fért bele, kihasználva, hogy az amerikai védelem már nem volt képes tolódni és lépést tartani a lendületes futásokkal, passzokkal tarkított ausztrál támadásokkal.

A második felvonásban hat perc kellett az újabb ausztrál célhoz. Akkor már döntően az amerikaiak térfelén folyt a játék, akiknek már nem sok esélyük maradt, igazából a pontszerzésre sem. Innentől kezdve már csak a különbség volt kérdéses. Furcsa volt, hogy amíg az ausztrálok cserékkel friss lendületet vittek játékukba, addig az amerikaiak szó szerint sokáig görcsösen ragaszkodtak első, de már erejével elkészülő sorukhoz. Ausztrália a második félidő hét célt vitt – Adam Ashley-Cooper hét perc leforgása alatt egymaga hármat –, így jobbára azon izgulhattak a sportág semleges drukkerei, hogy az ausztrálok rúgója javítja vagy rontja statisztikáját a célokat követően. Az új-zélandi születésű Quade Cooper végül 2/5-nél állapodott meg, viszont a cserepadról érkező Derrick Barnes 4/5-tel zárt. Az első célbónuszt még Kurtley Beale hagyta ki – összesen tehát tíz pontot hagytak bent –, de a 31. percben ő legalább egy céllal javított.

Ausztrália önbizalma a kiütéses sikerrel visszatérhetett, ami kell is a vb-re megfiatalított keretnek az egyenes kieséses szakasz igazi ki-ki meccsei előtt. Utóbbin csak a második félidőben mutatott lendületes játékkal érhetnek el valamit – persze mindenki úgy játszik, ahogy hagyják, azért ennél jóval nagyobb ellenállásra kell számítaniuk –, mert azért az első félidőben közel sem keltették a vb-favorit benyomását.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 3 FORDULÓ
C-CSOPORT
Ausztrália–Egyesült Államok 67–5 (22–5)
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztrália 3 2 1 15 (cél) 105–26 79 10 (2 célbónusz)
2. Írország 2 2 3 37–16 21 8
3. Olaszország 2 1 1 9 59–49 10 5 (1)
4. Egyesült Államok 3 1 2 3 28–95 −67 4
5. Oroszország 2 2 3 23–66 −43 1 (1)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
6 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
6 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
6 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
6 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
6 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
6 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik