Székesfehérvár–Veszprém rali: Östberg ismeretlen pályákon is gyors!

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 19:19
null
A WRC2 világbajnokát, Mads Östberget legnagyobb szurkolója, ötéves kisfia is elkísérte a Veszprém ralira (Fotó: duen.hu/Dudás Endre)
A Citroënek napja volt a szombat a Székesfehérvár–Veszprém ralin: Bútor Róbert a WRC-vel kápráztatta el a közönséget, a bajnoki értékelésben pedig Mads Östberg vezet.

 

A bajnokság egyetlen murvás futamás rendezik Veszprém környékén a hétvégén: a brutális melegben a versenyzők szenvednek a hőségtől, de nyilván ehhez mindenkinek egyformán alkalmazkodni kellett. A futam különlegessége, hogy mivel 150 kilométernél hosszabb a versenytáv, másfélszeres pont jár a helyezetteknek.

A murvás futamon az első 12 autó rajtszám szerinti fordított sorrendben indulhatott – kétpercenként, ami nyilván azt eredményezte, hogy nem a bajnoki esélyesek „takarították” az utat.

Ahogyan az szinte papírforma ezen a versenyen, a Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős volt a leggyorsabb az összes gyorsaságin, ám a pilóta már a szezon elején kijelentette, hogy nem vesz el pontokat a bajnoki címért harcolóktól, ez csak abból a szempontból izgalmas, hogy a nézők imádják a látványt, Bútor meg az érzést. „Nagyon rendben volt ez a nap, borzasztóan élveztük. Az autó csoda ezeken a pályákon, próbáljuk élvezni a verseny minden pillanatát” – mondta Bútor.

A bajnoki értékelésben így a korábbi WRC2-világbajnok Mads Östberg áll az élen, annak dacára, hogy két defektet is kapott szombaton – igaz, az ellenfelek közül is nagyon kevesen úszták meg enélkül. A norvégot erre a futamra leglelkesebb szurkolója, ötéves kisfia is elkísérte, így ő is tanúja lehetett, hogy a papa mennyire gyors a számára ismeretlen pályákon. Östberg előzetesen azt mondta: bár nem versenyzett még a Veszprém környéki pályákon, nem okoz gondot neki az alkalmazkodás – és ezt meg is mutatta.

Az első kör után Klausz Kristóf vezetett a versenyben, ám ő a negyedik gyorsasági szakasz közepén defektet kapott, ezért visszaesett a második helyre. Azt nyilatkozta: próbál ésszel, beosztással versenyezni – ezen a futamon ugyanis ez az egyetlen helyes taktika.

A bajnoki pontversenyben második Velenczei Ádámnak nem úgy sikerült a viadal első köre, ahogy eltervezte: minden féktávon csúszkált, egyszerűen nem akart megállni az autója. Utóbb jó irányba tudtak változtatni a beállításokon, ám egy lassú defekt visszavetette, s ehhez jön még, hogy nincs is túl sok tapasztalata murván.

A bajnoki éllovas Vincze Ferenc is begyűjtött néhány defektet, úgyhogy a nap végére már háromféle abroncs volt a kocsiján, és begyűjtött ötven másodpercnyi hátrányt. Noha hátravan még egy versenynap, ezt nem lesz könnyű ledolgozni.

28. FEHÉRVÁR–VESZPRÉM RALI, AZ OB 5. FUTAMA, VESZPRÉM
Abszolút sorrend 4 gyorsasági szakasz után: 1. Mads Östberg, Barth (norvég, svéd, Citroën Rally Team Hungary, Citroën C3 Rally2) 25:49.5, 2. Klausz, Csányi (Klaus Motorsport, Skoda Fabia Rally2 Evo) 10.9 másodperc hátrány, 3. Velenczei, Vánsza (Topp Cars, Skoda Fabia Rally2 Evo) 16.0 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik