Rali: több mint 200 induló az Eger–Ózd ralin

Vágólapra másolva!
2021.05.14. 16:01
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a hazai ralisport ünnepe lehet az országos bajnokság második fordulója, a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Eger–Ózd rali – írta az MTI.

A sportvezető a viadal rajtja előtt megrendezett pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly a koronavírus-járvány ellenére is teljes értékű ralibajnokságot sikerült rendezni Magyarországon, és bár az idei első, áprilisi futamot még nézők nélkül tudták csak lebonyolítani, Ózdon és Egerben már jelen lehetnek a szurkolók is.

„Természetesen a rendezőkkel együtt betartjuk és betartatjuk az összes jelenlegi szabályozást, de nagyon örülünk neki, hogy a közönség hosszú idő után újra ott lehet a pályák mellett és a helyszínen buzdíthatja a versenyzőket” – mondta Oláh Gyárfás. Hozzátette, reményei szerint a több mint 200 versenyautót és induló párost magában foglaló mezőny egy izgalmas és látványos csatával ajándékozza majd meg a hazai autósport-rajongókat.

„Talán az időjárás lehetett volna ennél kegyesebb is az indulókhoz, a csapatokhoz és a nézőkhöz, ugyanakkor a versenyzőket az esős körülmények vélhetően még nagyobb kihívás elé állítják, így szoros küzdelemre számítunk” – nyilatkozta az MNASZ-elnök, aki kiemelte, hogy az első bajnoki futamhoz hasonlóan ezúttal is rajthoz áll a világbajnokság WRC2 kategóriájának címvédője, a norvég Mads Östberg, Torstein Eriksen duó, valamint ennek a géposztálynak a 2018-as vb-győztese, a cseh Jan Kopecky, oldalán Jan Hlousek navigátorral.

„Rajtuk kívül természetesen a magyar élmezőny is jelen lesz a versenyen, és remélem, hogy a szezonnyitó Boldogkő-ralihoz hasonlóan ezúttal is megnehezítik ezeknek a világsztár párosoknak a dolgát” – fogalmazott Oláh Gyárfás.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az MNASZ hosszú távú együttműködést kötött a Mercarius Flottakezelővel, amely az idei évtől a magyar bajnokság névadó támogatója lett.

„Nagyon megtisztelő a számunkra, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között is a hazai ralisport és autósport mellé állt egy olyan magyar vállalat, amely több évtizede van a piacon” – mondta Oláh Gyárfás. Kiemelte, a megállapodás keretein belül a cég nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem az MNASZ tisztségviselőinek szállításában, közlekedésében is segít.

„A hazai autósport régóta közel áll a szívünkhöz, ezért büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk a MNASZ kimagasló szakmai munkáját és ezzel hozzájárulhatunk a magyar autósport színvonalának megőrzéséhez, valamint az ágazat növekedéséhez” – jelentette ki Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.

Az Eger–Ózd rali teljes versenytávja 170 kilométer, a péntek (ma) esti ózdi prológ után (1.2 km) szombaton Ózd környékén hat gyorsasági szakaszra (90 km) kerül sor, vasárnap pedig Eger térségében nyolc szakaszt (78.7 km) rendeznek meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik