Motorcsónak: olasz, észt és svéd siker a dunaújvárosi Eb-n

Vágólapra másolva!
2022.08.14. 18:25
null
(Fotó: powerboatracingworld.com)
Az olasz Giuseppe Rossi nyerte meg az F-500-as motorcsónak Európa-bajnokságot vasárnap Dunaújvárosban, Havas Attila a második, Csákó Ferenc a nyolcadik helyen végzett. A GT15-ös kategóriában észt, a GT30-asban svéd győzelem született – jelentette az MTI.

 

A legnagyobb várakozás az F-500-as kategória küzdelmeit előzte meg, hiszen Havas Attila mindkét szombati futamban fölényesen győzött, legnagyobb riválisai – a világbajnoki pontversenyben vezető észt Erko Aabrams, a szlovák Marián Jung és az olasz Giuseppe Rossi – viszont hibáztak.

A vasárnapi harmadik futamban bár négy körön át vezetett, motorja meghibásodott és kénytelen volt megállni. Csákó Ferenc hajója is lelassult, de be tudott futni és értékes pontokat szerzett.

A negyedik, mindent eldöntő futamban Havas beragadt a rajtnál és bár nagyon gyors tempóban eredt a mezőny után, nem volt esélye felzárkózni az élen haladókhoz, Csákó hajója pedig a második körben megállt. A futamgyőzelemért Rossi és Aabrams csatázott, végül az olaszt intették le elsőként és ezzel ő lett az F-500 idei Európa-bajnoka.

Az elsősorban az utánpótlás-nevelést szolgáló GT15 kategóriában a három fiatal magyar induló, Jelinek Raven, Mihaldinecz Márkó és Riskó Lőrinc feladata a rutinszerzés volt. A kategória bajnoki címét három futamgyőzelemmel az észt Hendriks Arula nyerte.

A GT30-as kategóriában is három magyar indulónak szurkolhatott a Kikötői-öböl közönsége. Fűke Andor a harmadik helyről várta a vasárnapi folytatást, azonban végül nem sikerült megszereznie a bronzérmet, ifj. Sándor Péter pedig motorhiba miatt nem tudta folytatni vasárnap a versenyzést. Ebben a kategóriában is északi siker született: száz százalékos teljesítménnyel a svéd Hilmer Wiberg lett az Európa-bajnok.

Rendkívül alacsony vízállásnál, nagyon szűk pályán mindhárom kategória számára 4-4 futamot rendeztek a hétvégén, a legjobb három eredmény alapján hirdettek győztest. Az F-500-asok 1850 méteres pályán futamonként tíz kört teljesítettek. A GT15-ösök és a GT30-asok 850 méteres pályán versenyeznek, a kisebb kategória versenyzőinek nyolc, a nagyobbnak húsz kört kellett egy futamban teljesíteniük.

Sándor Péter, a szervező Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke a versenyhétvégét értékelve az MTI-nek elmondta: 12 európai nemzet 37 versenyzője vett részt a három kategória küzdelmeiben. Hangsúlyozta: nagy öröm a rendezők számára, hogy több ezer néző tekintette meg a versenyeket a Kikötői-öböl partjáról, sokan érkeztek az ország távolabbi részeiről is.

Felidézte, hogy az öt éve indult Jövő bajnokai programnak köszönhetően nevelték ki azokat a versenyzőket, akik most a GT15-ös kategóriába továbblépve fejlődhetnek tovább.

MOTORCSÓNAK EB
F-500

1. Giuseppe Rossi (olasz) 1100 pont
2. Havas Attila 895
3. David Loukotka (cseh) 750
...8. Csákó Ferenc 293

GT15
1. Hendrik Arula (észt) 1200 pont
2. Joonas Tristen Lootus (észt) 825
3. Mans Olofsson (svéd) 752
...11. Mihaldinecz Márkó 110
12. Jelinek Raven 74
13. Riskó Lőrinc 69

GT30
1. Hilmer Wiberg (svéd) 1200 pont
2. Kärol Soodla (észt) 1000
3. Sten Ivanov (észt) 750
...6. Fűke Andor 465
7. Lack Bálint 293
.9. ifj. Sándor Péter 124

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik