IndyCar: Palounak Long Beachen elég volt a 4. hely a bajnoki címhez

Vágólapra másolva!
2021.09.27. 16:08
null
Palou 30. IndyCar-futamán máris bajnoki címet szerzett (Getty Images)
A hétvégén véget ért az IndyCar – a Formula–1 amerikai megfelelője – 2021-es idénye, amelyet a sorozat  története során első alkalommal nyert meg spanyol versenyző: Álex Palou 4. lett a Long Beachen rendezett versenyen, s mivel összetettbeli riválisai a 85 körös futamon kiestek, megnyerte a bajnoki címet. A versenyen Colton Hertha diadalmaskodott.

 

A 24 éves Álex Palou toronymagas bajnoki favoritként érkezett az idény utolsó versenyére, a kaliforniai Long Beach-i utcai pályára, s az időmérőn a 10. helyet szerezte meg. A futam előtt rajta kívül már csak két versenyzőnek maradt némi esélye a bajnoki címre: a hajszálnyi sansszal rendelkező Josef Newgarden az élről, a kicsivel esélyesebb Pato O'Ward a 8. helyről várhatta a rajtot.

A versenyen aztán utóbbinak viszonylag hamar le kellett mondania a bajnoki címről, már az első körben balesetbe keveredett, majd folytatni tudta ugyan, de a 17. körben megállt alatta az Arrow McLaren SP Chevrolet-je.

Newgarden másodikként ért a célba, de az ő bajnoki címéhez az kellett volna, hogy úgy nyerjen, hogy ő vezeti a legtöbb kört a versenyen, miközben Palou maximum a 25. helyen fut be. A fiatal spanyol azonban nem tette meg ezt a szívességet, sőt: a 4. helyen zárt, így második IndyCar-os idényében rögtön meg is nyerte a szériát.

A Long Beach-i futamot a 14. helyről rajtoló és remek taktikával a mezőnyön magát áthámozó Colton Herta nyerte meg Newgarden és Scott Dixon előtt.

A versenysorozatban idén bemutatkozó korábbi F1-es versenyző, Romain Grosjean nagy lehetőséget szalasztott el, hogy az év újonca legyen, a falnak koccanva ugyanis fel kellett adja a versenyt, így a titulus az új-zélandi Scott McLaughlinhez került.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik