A Vörös térről rajtolt el a Selyemút-rali népes mezőnye

TÓTH ANITA (MOSZKVA)TÓTH ANITA (MOSZKVA)
Vágólapra másolva!
2011.07.10. 00:17
null
A látványos rajtceremónia után rengetegen érdeklődtek
Címkék
A Vörös tér ünneplőbe öltözött, s helyi idő szerint este kilencre már nemcsak a Vaszilij Blazsennij székesegyház jellegzetes, hagyma formájú kupolái miatt volt színes és érdekes a tér, hanem az épület előtt felsorakozó 95 versenyautó és 35 versenykamion okán is.

A mezőny első felének még az időjárás is megkegyelmezett: a méltó felvezetés (koncertek, homokkép-festők, zászlók felvonulása) után száraz időben kezdődhetett el a fő attrakció, a Selyemút-rali ünnepélyes rajtceremóniája.

Az első felvonásban indult a Szalay, Bunkoczi páros
Az első felvonásban indult a Szalay, Bunkoczi páros
A tér közepén felállított rajtdobogóra egyenként gurultak fel a tereprali nagymenői: elsőként 100-as rajtszámmal a kilencszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel, majd húsz perccel később 110-essel, de még az első felvonásban a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros.

A magyarok nagy tapsot kaptak (s a pódiumon, a reflektorok fényében még feltűnőbb volt, milyen szép lett a vadonatúj, „magyaros" festésű Opel Antara), majd következhetett a kötelező 16 kilométer a városban. Ugyanis nem fért be minden érdeklődő a Vörös térre, a felüljárókon is lógtak az emberek, mind látni akarták a versenyzőket. Ráadásul Szalayékra fokozott figyelem irányult, hiszen ők közvetlenül a helyi kedvenc, Kamaz-csapat előtt indultak.

„Látványos volt a rajtceremónia, a Vörös tér pedig még mindig gyönyörű, de ha az igazságra kíváncsi, azt mondanám, már alig várom, hogy vasárnap reggel legyen és ténylegesen elrajtolhassunk" – mondta Szalay Balázs, aki először áll rajthoz a Selyemút-ralin, de a 4000 kilométeres versenytáv nem lesz szokatlan számára, hiszen a Dakar-ralikon hozzászokhatott az „erőltetett menethez".

Hozzá hasonlóan tapasztalatlan az orosz versennyel kapcsolatban a mezőny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás kamionos trió, de a fiúkat nem is ez izgatja igazán, hanem hogy elég magasra tették nekik a mércét, hiszen a komplett Dakar-élmezőny ott volt a rajtnál. No de nem baj, azért vannak a kihívások, hogy megpróbáljunk nekik megfelelni.

S ez mindkét magyar ugyanígy látja.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
30 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
36 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
40 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik