Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 08:17
null
Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Nekifor Erika, Lupkovics Dóra (Fotó: Bizzi Team)
A magyar női tőrcsapat az ötödik, a férfi a nyolcadik helyen végzett a vancouveri világkupa-versenyen – számolt be róla a magyar szövetség hivatalos oldala.

A szövetség honlapjának beszámolója szerint a nők valamennyi, számunkra jelenleg legyőzhető csapatnál jobbnak bizonyultak, míg a férfiak bravúrral kerültek nyolc közé, de a további előrelépéshez a hátsó pozícióban javulni kell. És ami tény: a majdani olimpiai kvalifikációt alapul véve, ehhez hasonló szereplések szükségesek ahhoz, hogy ott lehessenek a fegyvernem válogatottjai a 2028-as, Los Angeles-i játékokon. 

A Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Nekifor Erika, Pásztor Flóra összeállítású csapat a két húzóember, Flóra és Kata vezérletével úgy hozta le a Korea elleni nagyon fontos nyolcaddöntőt, ahogy azt kell. A vége 45:38 lett, tulajdonképpen az utolsó két asszóban bebiztosítva a győzelmet. A négyért a későbbi aranyérmes, döbbenetesen erős olaszok ellen nem volt esély (27:45). Ezt követően viszont két, nagyon értékes győzelmet aratott Marco Goncalves válogatottja. Az olimpiai kvótáért az egyik legnagyobb riválisnak számító lengyeleket nagyon simán verték a lányok (45:30), majd a legjobbjukat, Harvey-t nélkülöző kanadaiaknál is jobbnak bizonyultak (45:38). Az abszolút dicséretes ötödik helyhez az is kellett, hogy a helyosztókon kimagaslóan vívó Flóra mellett a harmadik  pozícióból Nekifor Erika és Lupkovics Dóri is fontos meccseket hozzon. 

Mert a férfiaknál éppen ez hiányzott a még jobb szerepléshez… De kezdjük az elején, mert a nyitány igazán bravúrosnak mondható. A nyolcaddöntőben a Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású kvartettnek az esélyesebb Kínát sikerült 45:42-re legyőznie a Dósa-Szemes tandem elképesztő hajrájának köszönhetően. Az utolsó két asszó előtt ugyanis még 25:35-öt mutatott az eredményjelző… A még nagyobb bravúrra is látszott esély a franciák elleni negyeddöntőben. Dani második körös bravúrjával ugyanis 30:29-re sikerült fordítani Szirmai Benedek csapatának. Ezúttal azonban az extra nem jött a végén, 38:45-tel mentünk a helyosztókra. Ahol már nem sikerült győzni az újabb ázsiai riválisokkal szemben. Hongkong 45:41-re, Korea 45:44-re nyert, és ez a nyolcadik helyhez volt elegendő. A négy, egyaránt  nagyon kemény meccsen Dani és Gergő bravúrt bravúrra halmozott. Ha ez állandósulna, és a mostaninál több támogatás érkezne a „hátországból”, akkor realitássá válhat a szakág számára az olimpiai álom. És erre egyre nagyobb esély látszik… 

Eredmények. 
Férfi tőrcsapat világkupaverseny, Vancouver, 20 induló. 
Nyolcaddöntő: Magyarország-Kína 45:42 (Dósa +7, Szemes +3, Tóth 0, Mihályi -7).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 38:45 (Dósa +6, Szemes -1, Mihályi -4, Tóth -8).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Hongkong 41:45 (Szemes +9, Dósa -3, Mihályi -10).
Az 7. helyért: Magyarország-Korea 44:45 (Dósa +6, Szemes +4, Mihályi -5, Tóth -6).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Franciaország, …8. Magyarország (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely).

Női tőrcsapat világkupaverseny, Vancouver, 19 induló. 
Nyolcaddöntő: Magyarország-Korea 45:38 (Pásztor +7, Kondricz +7, Nekifor -7).
Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 27:45 (Kondricz -2, Nekifor -7, Pásztor -9).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:30 (Pásztor +13, Nekifor +4, Kondricz -2).
Az 5. helyért: Magyarország-Kanada 45:38 (Pásztor +9, Lupkovics +4, Nekifor +1, Kondricz -7).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Egyesült Államok, 3. Japán, …5. Magyarország (Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Nekifor Erika, Pásztor Flóra).

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián aranyérmes a szöuli Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
23 órája

Vívás: nyolcaddöntős búcsúk a vancouveri tőr-vk-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:52

Vívás: három férfi tőrözőnk folytathatja a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 07:24

Vívás: Pusztai, Szűcs és Katona főtáblás a szöuli GP-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.02. 07:51

Vívás: három női tőrözőnk a vancouveri vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.02. 07:45

Jógalégzéssel jutott a csúcsra – B. Nagy Pál 90 éves

Egyéb egyéni
2025.05.02. 06:50

Vívás: Gachályi Gréta két érmet hozott haza a tallinni U23-as Eb-ről

Utánpótlássport
2025.04.30. 20:21

Szilágyi Áron visszatér a pástra Szöulban

Egyéb egyéni
2025.04.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik