Csupasport: az első tízbe akart kerülni, aztán mégis nyert

2022.06.07. 18:58
Címkék
Bürge Mariann idei fő eseményének az 54 kilométeres Szentendre Trailt tűzte ki célul, jutalma pedig aranyérem lett.

Bürge Mariann 05:43:50-es idővel megnyerte az 54 kilométeres Szentendre Trail női versenyét, így a tavalyi 50 kilométeres Vadlán Ultra-Terep eseményen elért első helyezése után immár erre a legbüszkébb.

„Nem számítottam rá, hogy megnyerem a versenyt– mondta a Csupasportnak Bürge Mariann–, de mert a Szentendre Trail volt az idei fő versenyem, teljes mértékben felkészültem rá. Úgy éreztem, jó formában vagyok, remek felkészülési időszak volt mögöttem. Jó eredményt akartam elérni, így volt rajtam egyfajta nyomás. Reggel a rajtnál párás meleg volt, ami nyomott is futás közben, azt gondoltam, nem is megy túl jól. Visegrádnál megelőztem egy lányt, akkor tudatosult bennem, hogy első vagyok, onnantól az motivált, hogy nincs más dolgom, csak meg kell tartanom ezt a pozíciót.”

A teljes cikket elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
3 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
20 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
28 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
30 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
30 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
34 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
34 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
35 perce
Ezek is érdekelhetik