Strongman: másfél év után lehetett ismét közönség, újfent Juhász a legjobb

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 17:31
null
A 41 esztendős, ezzel korelnök, Molnár Zsolt ezúttal a második helyet szerezte meg (Fotó: Prémium Média)
Juhász Péter nyerte a Prémium Liga 2. fordulóját – a mádi erősember ezúttal hazai közönség előtt ért el magabiztos sikert, a második helyezett Molnár Zsoltra 12.5 pontot verve.

 

 

„Így az igazi. Ennek a sportágnak az is a lényege, hogy szórakoztassuk, lenyűgözzük az embereket. Végre ott lehettek az emberek, hogy valóban szórakoztathassunk is. Ez plusz energiákat szabadított fel bennem” – mondta a Közép-Európai Erősember-szervezet versenyéről beszámoló Prémium Médiának Juhász Péter.

A 12 résztvevőre szokás szerint hat próbatétel várt, az első szám, a kamionhúzás Molnár Zsoltnak sikerült a legjobban, négy tizedet vert Juhászra. Másodikként a vikingnyomás következett – ezúttal 160 kilóval. A súly pedig alaposan megtépázta a mezőnyt: csupán három versenyző akadt, aki egyáltalán egyszer is ki tudta nyomni – Juhász három, Molnár és Hegedűs Ádám hat-hat nyomásig jutott, így pontot is csak ők kaptak. A Conan kereke nevű versenyszámot, Borsos Adrián nyerte Molnár és Juhász előtt.

Ekkor még nem látszott, hogy Juhász végül óriási fölénnyel nyerheti a versenyt, sőt, az arany is kérdésesnek tűnt. Ám a felhúzásnál „megtört a jég”, Juhász 310 kilóval három ismétlésig jutott, mivel Molnár csak a középmezőnyben zárt, így a mádi erősember átvette a vezetést összetettben. A koffercipelést ismét Juhász nyerte, s mivel közvetlen riválisai ezúttal is lemaradtak a dobogóról, az utolsó körre, a kőgolyópakolásra 11 pontos, már-már behozhatatlan előnyre tett szert.

„Ki akartam szolgálni a közönséget, eltökéltem, hogy mind a hat golyót felrakom, bosszús vagyok, hogy csak öt sikerült – tekintett vissza Juhász, aki így is megszerezte a maximális 12 pontot, összességében pedig 67 ponttal zárt az élen. – Akkor tudok igazán önmagam lenni és a maximumot nyújtani, amikor ott van a közönség. Örültem, hogy az elmúlt időszakban is versenyezhettünk, de nem volt ugyanolyan az érzés... Bízom abban, hogy nem lesz többé szükség arra, hogy zárt kapus versenyeket tartsunk."

„Számunkra és a srácok számára is óriási élmény volt, hogy újra nézők előtt versenyezhettek. Nem lehetett könnyű, hogy az elmúlt másfél évben is ugyanolyan motiváltak és eltökéltek legyenek. Az volt a legjobb az egészben, hogy látszott a srácokon, hogy minden erejüket beleadták, sokszor majdnem ájulásig hajszolták magukat a még jobb eredményért” – mondta a versenyről Tatárka József, Mád polgármestere.

STRONGMAN
CESA PRÉMIUM LIGA, 2. FORDULÓ (MÁD)

1. Juhász Péter 67 pont
2. Molnár Zsolt 55.5
3. Hegedűs Ádám 46.5
4. Boros Adrián 42
5. Losonczi Imre 41
6. Borovszky Norbert 34
7. Mészáros Dávid 33
8. Kovács Ferenc 33
9. Trencsányi Patrik 21
10. Boros Szabolcs 19
11. Gadó András 17
12. Locskai József 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik