Sakk Eb: a férfiak döntetlent játszottak, a nők kikaptak

Vágólapra másolva!
2017.10.30. 20:12
Címkék
A magyar férfiválogatott döntetlent játszott Hollandiával, a női csapat ugyanakkor kikapott Grúziától a sakkozók 21. csapat Európa-bajnokságán, Krétán.

A viadal honlapja szerint a Lékó Péter, Erdős Viktor, Rapport Richárd, Almási Zoltán, Berkes Ferenc összeállítású férfiegyüttes – amelyből hétfőn Berkes pihent – két győzelme után hétfőn mind a négy táblán remizett riválisával, így továbbra is veretlen, s a harmadik helyről várja a folytatást. A magyar válogatott az Élő-pontok alapján a hetedik legerősebb a 39 gárdát felvonultató mezőnyben.

A női csapat két győzelem után elszenvedte első vereségét: a Grúzia elleni összecsapáson Hoang Thanh Trang sötéttel, Lázárné Vajda Szidónia világossal remizett, Papp Petra (sötét) és Gara Anita (világos) azonban kikapott riválisától. A magyar női ötös, amely szintén hetedik kiemelt a 32 válogatott között, három kör után a 12. helyen áll.

A négytáblás, kilencfordulós svájci rendszerű kontinensviadalon egyetlen szabadnap lesz, csütörtökön.
Mindkét nemnél az oroszok a címvédők.

Legfrissebb hírek

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32

Áldozat egy vezérért – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.06.01. 23:49

Gledura Benjámin egy partit sem veszített a sakk Sardzsa Openen

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:33
Ezek is érdekelhetik