Műrepülés: Tóth Ferenc a vitorlázó vb-t is megnyerte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 10:31
Tóth Ferenc a világjátékokon aratott sikere után a vitorlázó műrepülők világbajnokságán is aranyérmet nyert.

A magyar pilóta sporttörténelmet írt a Torunban rendezett vb-n, ugyanis hetedik világbajnoki címét szerezte meg, egyúttal sorozatban a harmadikat.

„A Wroclawban megrendezett világjátékok technikailag volt embert próbáló, a toruni vb viszont mentálisan viselte meg a mezőnyt” – nyilatkozta győzelme után Tóth a Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint.

A pilóta elmondta, a változékony időjárás miatt a 12 nap alatt csak négy versenyszámot tudtak teljesíteni, ugyanakkor végig készen kellett állniuk, hogy bármikor tudjanak repülni, mivel nem lehetett tudni, mikor kapnak felszállási engedélyt.

A dobogón nem Tóth volt az egyetlen magyar, az ezüstérmet Szilágyi János szerezte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik