Dopping: visszatértek! Csak Sarapováék nem edzhetnek

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 16:23
Már csak a teniszező Marija Sarapova és az úszó Julija Jefimova nem edz, a többi orosz élversenyző, aki meldoniummal bukott meg doppingellenőrzésen, már a sportági válogatott társakkal készül.

Jurij Nagornih orosz sportminiszter-helyettes szombaton közölte: Sarapova és Jefimova esetében az illetékes nemzetközi szövetségek még nem döntöttek arról, hogy megszüntetik-e az ellenük elrendelt ideiglenes versenytilalmat. Hozzáfűzte, hogy a többiek esetében sincs szó még végleges határozatról, az csak azt követően születhet meg, ha a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) lezárja a tudományos kutatásait a meldoniumról, amelynek a sportolói teljesítményre gyakorolt hatása, doppingszerként való megítélése még a szakemberek körében sem egyértelmű.

A véráramlást elősegítő meldonium – amely rajta van az új, január elseje óta érvényes tiltólistán – szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban.

Ami általánosságban igaz: használata javítja a vérkeringést, ezért a sportolóknál növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. A WADA a szer év eleji tiltásának bevezetését követően április közepén engedményt tett, amely szerint azok a sportolók, akik március 1-je előtt buktak le a meldonium nevû anyaggal, s mintájukban alacsony volt annak értéke, mentesülnek az eltiltás alól. Az ügynökség a döntést azzal magyarázta, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet meghatározni, mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből a szer, azaz nem tudni, hogy január elseje előtt vagy után szedett belőle a versenyző.

A WADA legutóbb arról adott számot, hogy eddig 288 sportoló adott pozitív mintát, az orosz hírügynökség pedig úgy tudja, hogy a meldoniummal megbukottak között legalább 31 orosz van.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik