Póker: a magyar játékos 350 milliót nyert a WSOP-n

2012.10.30. 12:16
Címkék
Koroknai András a hatodik helyen zárt a WSOP főversenyének – melyre közel 6600-an neveztek – döntő asztalán. A magyar pókerjátékos így több mint másfél millió dollárral gazdagodott, ami forintban mintegy 350 milliónak felel meg.

Koroknai a második legtöbb zsetonnal vágott neki a WSOP főversenyén a döntő asztal küzdelmeinek, ráadásul az első magyar játékos volt, aki eljutott idáig. Mi több, a tavalyi döntő asztallal ellentétben ezúttal Koroknai volt az egyetlen európai az asztalnál, a többi nyolc versenyző mind az Egyesült Államokat képviselte.

Lassan pörögtek fel az események a magyar idő szerint kedd hajnalban kezdődő partin, ám 30 játék után megvolt az első kieső, a korábbi WSOP-győztes Steve Gee. Koroknai sorban negyedikként búcsúzott a döntő asztaltól (azaz hatodik lett), miután all int hívott király-dámájával, Greg Merson pedig ász-királlyal megadta a hívást, a boardra semleges lapok érkeztek (8, 3, 2, 7, 7), így Merson a magasabb lapjával megnyerte a leosztást.

A versenyben maradó három játékos (Greg Merson chipleader, Jesse Sylvia, Jake Balsiger) szerda hajnalban folytatja a csatározást a WSOP-karkötőért és a nyolc és fél millió dolláros fődíjért.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
12 perce

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari között – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
37 perce

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
39 perce

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
44 perce

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
1 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
1 órája

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2 órája