Evezős Eb: Galambos Péter középdöntős Varesében

2012.09.14. 16:15
Címkék
A könnyűsúlyú egypárban friss vb-ezüstérmes, ám ezúttal a normálsúlyúak között versenyző Galambos Péter bejutott a szombati középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök olaszországi Európa-bajnokságán Varesében.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 26 éves magyar versenyző második lett pénteki előfutamában belga riválisa mögött, így készülhet a középdöntőre. Az Eb-n csak az olimpiai számokban rendeznek versenyeket, Galambos is ezért indul normálsúlyban. A másik négy magyar egység közül a londoni ötkarikás játékokon is szereplő Simon Béla, Széll Domonkos kormányos nélküli kettes harmadik, a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpárevezős pedig negyedik lett előfutamában, ők a viadal második napján a reményfutamban szállnak majd vízre. A Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence könnyűsúlyú kétpárevezős egy hatodik, majd a reményfutamban ötödik helyet szerzett, így szombaton a C-fináléban, azaz a 13–16. helyért folytathatja, míg a férfi négypár – Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Matheisz József, Pétervári-Molnár Bendegúz összeállításban – már be is fejezte a szereplését, miután nem sikerült bejutnia a 12 közé. Az egység – két negyedik hellyel – a 13., utolsó pozícióban zárt.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
3 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
6 perce

PL: Ipswich Town–Liverpool élőben az NSO-n!

Angol labdarúgás
9 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
11 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
16 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
33 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
40 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
49 perce