OSG: sztárversenyzők a budapesti extrémsport-fesztiválon

2012.08.29. 14:42
Címkék
Erős nemzetközi mezőny, benne több sztárversenyző vesz részt a szombaton 13. alkalommal sorra kerülő Offline Sport Gamesen (OSG), Magyarország legnagyobb extrémsport-fesztiválján, amelyet ezúttal a Városligeti Műjégpálya területén rendeznek meg.
A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az összesen több ezer eurós pénzdíjért harcba száll a BMX-eseknél a cseh Michael Beran és az osztrák Senad Grosic, a gördeszkások között az izraeli Boaz Aquino és a svéd Albert Nyberg, a hegyikerékpárosok versenyében pedig a cseh Tomás Zejda. A nézők az eddigi 12 eseményen már jól megszokott sportágak, a BMX, a görkorcsolya, valamint a hegyikerékpár mellett a gördeszka legjobbjait is láthatják versenyezni. A BMX-esek és a hegyikerékpárosok számára a tavalyi OSG-hez hasonlóan idén is nyolckamionnyi föld felhasználásával építenek pályát, de az indítórámpa ezúttal egy kicsit magasabb lesz, így a versenyzők még látványosabb trükköket mutathatnak be. Az egynapos eseményt – amelynek tavaly több mint 50 ezer látogatója volt – különböző zenés és táncos programok színesítik, két nagy színpadon több mint húsz zenekar szórakoztatja a kilátogatókat, a szokásos záróbulira pedig ugyanott, a Műjégpályán kerül sor. A teljes egészében levásárolható napijegy 500 forintba kerül, a záróbulira szóló belépőhöz pedig 1000 forintért juthatnak hozzá az érdeklődők.
Legfrissebb hírek

Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
26 perce

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
31 perce

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
52 perce

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
1 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
1 órája

Két triplarekorddal indították a japánok a női kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
1 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
1 órája