Súlyemelés: kínai világcég támogatja az Aján Tamás vezette IWF-et

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.22. 10:34
Címkék
Együttműködési megállapodást írt alá Budapesten az Aján Tamás személyében magyar elnök irányította Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) és az egészségtámogató, illetve táplálék-kiegészítő termékeket gyártó kínai világcég, a Zhen-Ao Group China.

Az egyelőre két esztendőre szóló, de kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítható szerződést Aján Tamás és Pan Hsziao-fej, a kínai cég elnöke látta el kézjegyével.

A magyar sportdiplomata az MTI érdeklődésére elmondta: tudva, hogy manapság milyen veszélyeket rejtenek a táplálék-kiegészítők, az együttműködés szerződéses megerősítése előtt a Zhen-Ao a legmegbízhatóbbnak tartott kölni doppingellenőrző laboratóriumban bevizsgáltatta a termékeit. A cég, amelynek több mint 60-féle terméke van, nem csupán a kínai élsportolókat támogatja. Nemrég például az amerikai olimpiai csapatot is ellátta készítményeivel, s a világ több mint 20 országában jelen van a kínálatával – említette meg az IWF első embere.

Szponzoráló partnerként az IWF-től reklámlehetőséget kap a cég, amelynek termékeit a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség 189 tagországában is ismertté teszi.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
3 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik