Sportlétesítmény: két éven belül befejezik a Tüskecsarnokot

2012.06.22. 19:40
Címkék
Vígh László kormánybiztos a sportági szakszövetségek képviselői után most az Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sportszövetség elnökével, valamint a Tüskecsarnokkal szomszédos felsőoktatási intézmények delegáltjaival egyeztetett a sportlétesítmény kialakításáról.

A kormány márciusi döntésének megfelelően két éven belül felépül a 16 éve félkész Tüskecsarnok. Az 5.9 milliárd forintos építkezés beruházója, a Nemzeti Sportközpontok április végén kötött szerződést az Tüskecsarnok tervezőjével. A megállapodás szerint a mérnökök a kiviteli terv elkészítése alatt figyelembe veszik a létesítmény végső felhasználóinak javaslatait is.

A Nemzeti Sportközpontok szándéka, hogy a Tüskecsarnok a legoptimálisabban szolgálja ki a versenysport mellett az egyetemi, főiskolai és szabadidősportot is. Vígh László kormánybiztos a mai megbeszélésen tájékoztatta a beruházásról a szomszédos felsőoktatási intézmények, vagyis a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem delegáltjait és a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sportszövetség elnökét, Kiss Ádámot.

„Fontos, hogy kikérjük azoknak a véleményét, akik végeredményben használni fogják a Tüskecsarnokot – mondta az eszmecsere után Vígh László. – Néhány hete nagyon konstruktív megbeszélést folytattam több sportági szövetség vezetőjével, akik hasznos tanácsokat adtak az épület belső tereinek kialakításához. Az akkor megfogalmazott igényeket igyekszünk beépíteni a terveinkbe. Hasonló párbeszédet szeretnék a beruházás kivitelezése alatt folytatni az egyetemi és főiskolai sport képviselőivel is, vagyis ma egy hosszú távú közös munkára invitáltam őket.”

Az egyetemi és főiskolai sport képviselői a megbeszélés után elmondták, hogy örülnek a megkezdett párbeszédnek, és a továbbiakban is próbálják segíteni a munkát.

Legfrissebb hírek

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
19 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
23 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
55 perce

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
57 perce

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2 órája