Cselgáncs: két arany- és két bronzérem az Európa-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.24. 22:50
Címkék
Csoknyai László és Tóth Krisztián arany-, Bor Barna és Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók hétvégi, prágai Európa-kupa-viadalán, a londoni olimpia felkészülési időszak egyik legfontosabb versenyén.

A judoinfo.hu tájékoztatása szerint a hagyományos nyári, csehországi tornán harminchét ország háromszázhetven dzsúdósa lépett tatamira, köztük volt tizennégy magyar is, három olimpiai indulóval, Csoknyaival, Borral és Joóval.

A 81 kg-os Csoknyai a német Bulekulov, a holland Schol, a kétszeres vb-bronzérmes brit Burton, a német Maresch és Gess legyőzésével gyűjtötte be az aranyat.

Remekelt az U23-as Európa-bajnok Tóth is: a még csak tizennyolc esztendős versenyző a 90 kg-os súlycsoportban leiskolázta jóval rutinosabb riválisait, nyert a német Schubert, a litván Bauza, az ukrán Nabali, az Európa-bajnok svéd Nyman és a vb-bronzérmes olasz Meloni ellen.

A nehézsúlyú Bor a lengyel Sarnackitól elszenvedett vereségét a vigaszágon ki tudta javítani, így a dobogó harmadik fokára állhatott öt mérkőzés megnyerésével.

A 78 kg-os Joó Abigél két győzelem után alulmaradt a német vb-bronzérmes, Európa-bajnok Wollerttel szemben, de a bronzmeccsen legyőzte a világbajnok holland Verkerket.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
2 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
3 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik