NSK: harmincmilliós beszerzés, felújítások a tatai edzőtáborban

2012.04.18. 10:01
Címkék
Hamarosan elkezdődhetnek az épületeken tervezett felújítások, illetve kiépülhet a teljes wifi-rendszer a tatai edzőtáborban a Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatójának bejelentése szerint.

Vígh László az ötkarikás esték címmel indult programsorozat első felvonásán beszélt az idei eddigi beruházásokról, valamint a további tervekről, megemlítve, hogy 30 millió forintért vásároltak különböző sporteszközöket, felszereléseket.

„A Nemzeti Sportközpontok 2012-ben jelentős forrásokat különített el az olimpiai központok felújítására és az élsportolóknak szükséges eszközök beszerzésére – olvasható az NSK-nak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. – A Tatai Olimpiai Központ ebben az évben természetesen kiemelt figyelmet kap. Ennek keretében, közel 30 millió forintért vásároltunk tornaszereket, kondicionáló gépeket, tatamikat, birkózó szőnyeget és atlétikai felszereléseket. Rövidesen kiépül a teljes körű wifi rendszer, és a közbeszerzési pályázatok lezárulta után elkezdődhetnek az épületeken tervezett felújítások. Többek között egy régóta húzódó problémát is megoldunk, a B épületet ugyanis klímával szereljük fel, de megújul a IV-es csarnok és az ökölvívóterem feletti terasz is.″

A kedd esti tatai összejövetelen a birkózókat, Deák Bárdos Mihályt, Módos Pétert, illetve Struhács György szövetségi kapitányt faggathatták az újságírók és a szurkolók. Az NSK támogatásával futó programsorozat a tervek szerint május 7-én, ökölvívó és tornász vendégekkel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
3 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
3 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
3 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
3 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája