Golf: Tiger Woods élete legjobb finise is kevés volt az új király ellen

Vágólapra másolva!
2012.03.05. 10:11
Címkék
Tiger Woods nagyszerű befejező napi teljesítménye ellenére az északír Rory McIlroy nyerte meg a profi golfozók amerikai PGA-körversenyének hét végi viadalát, a Honda Classicot, és ezzel átvette a világranglista első helyét az angol Luke Donaldtől.

Az egy héttel korábban vb-döntőt veszítő McIlroy kiegyensúlyozottan játszott az első három napon, ám a befejező forduló hajrájában többször is nehéz helyzetből kellett kivágnia magát – homokakadályokból mentett meg több szakaszt –, hogy végül meg tudja őrizni előnyét.

Rory McIlroy, a golfsport új világelsője

(Fotó: Reuters)
Rory McIlroy, a golfsport új világelsője (Fotó: Reuters)

A fiatal északír játékos első számú üldözője Tiger Woods volt, aki nem túl jó pozícióból vágott neki az utolsó napnak, csakhogy olyannyira belelendült, hogy sokan máris a régi „Tigrist” látták megelevenedni. A fantasztikusan játszó Woods egyetlen bogeyt sem vétett vasárnap, ellenben két lyukat az elvártnál kettővel kevesebb ütéssel (eagle), négyet eggyel kevesebbel (birdie) teljesített, aminek vége csillogó pályafutása legalacsonyabb (62 ütéses) befejező köre lett.

McIlroy azonban becsülettel állta a rohamot, azaz méltó körülmények között vette át a világranglista első helyét az angol Luke Donaldtől. A rangsor 1986-os megalkotása óta a 22 éves északír játékos a 16. világelső, egyben a második legfiatalabb az 1997-ben 21 évesen az élre álló Woods óta.

„Mindig is álmodtam arról, hogy én legyek a világranglista első helyezettje, úgymond a világ legjobbja, nevezzenek bárhogyan is. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan megvalósul, de ha már így alakult, bízom benne, hogy egy ideig meg tudom tartani a pozíciót” – mondta az óriási tehetségnek tartott McIlroy, aki barátnője, a tenisz-világranglista első helyéről nemrégiben letaszított Caroline Wozniacki társaságában ünnepel egy keveset, majd csütörtöktől az év második világbajnoki versenyére hivatalos.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY

HONDA CLASSIC, PALM BEACH GARDENS (PGA National Golf Club)
A pálya hossza: 6545 méter; az elvárt ütésszám (par): 70. A pénzdíj: 5.7 millió dollár

AZ ÉLCSOPORT
1. Rory McIlroy (északír)
268 ütés (66, 67, 66, 69)
2. Tiger Woods (amerikai)
270 (71, 68, 69, 62)
Tom Gillis (amerikai)
270 (68, 64, 69, 69)
4. Lee Westwood (angol)
272 (70, 69, 70, 63)

 

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
6 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
17 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
26 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
27 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
38 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
48 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
54 perce

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik