Ötpróba: több mint 40 ezren mozogtak a London 2012 nevű eseményen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.02. 13:15
Címkék
Több mint 40 ezer amatőr sportoló vett részt március óta az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 elnevezésű rendezvényeken, amelyeken a versenyzők gyaloglásban, futásban, kerékpározásban, úszásban és triatlonban mérték össze erejüket az egészséges életmód jegyében.

A szervezők közleménye szerint az elmúlt több mint fél évben húsz város 70 pontján került sor az eseményekre, s ezeken alkalmanként több száz sportkedvelő vett részt. A legkedveltebb sportág eddig a futás volt, az elmúlt nyolc hónapban csaknem hatezren választották ezt a mozgásformát. A legaktívabb városnak Tatabánya bizonyult, ott a próbákon több mint hétezren vettek részt.

Az ötpróba-sorozat – amelyhez Vajda Attila, olimpiai bajnok kenus, Varga Tamás, világbajnok evezős és Horváth Gábor, világbajnok kenus is csatlakozott – célja minél több amatőr, sportszerető embert ösztönözni arra, hogy a szabadban, mozgással töltse a hétvégéjét.

A januárban folytatódó és augusztus végéig tartó rendezvénysorozat során – júniusban – a szervezők nyolc főt kisorsolnak a résztvevők közül, ők jegyeket nyernek a londoni olimpiára.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
18 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
18 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
44 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
44 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
55 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik