Olimpia 2020: a japán parlament támogatja a pályázatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.07. 10:30
Címkék
A japán parlament támogatja, hogy az ország – tokiói központtal – pályázzon a 2020-as nyári olimpia rendezésére.

Kedden az alsó ház (a Képviselőház), szerdán pedig a felső ház (Tanácsosok Háza) mondott igent a kandidálási szándékra.

Az 1964-ben már egyszer rendező Tokió – amely a 2016-os játékokért folyó versengésben alulmaradt Rio de Janeiróval szemben – mellett Doha, Isztambul, Madrid és Róma jelentkezik a kilenc év múlva megrendezendő olimpiára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2013-ban dönt a helyszínről.

A Japán Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy ha Tokió elnyeri a rendezés jogát, akkor a március 11-i földrengés, szökőár és nukleáris baleset sújtotta térségben is tarthatnak ötkarikás eseményeket – így szimbolizálva, hogy az ország talpra állt a súlyos, több tízezer áldozatot követelő katasztrófa után.

Legfrissebb hírek

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
3 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
29 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
47 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
53 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik