Lovassport: látványos show és holland siker fogathajtásban a vk-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.03. 21:50
Címkék
Több ezer néző látogatott ki szombaton a Papp László Sportarénába, az 5. lovas világkupa látványos show-műsoraira, illetve a fogathajtók bemelegítő versenyére és a díjugratók vk-fordulójára.

A fogathajtók bemelegítő versenye a vasárnapi vk-forduló indulási sorrendjét határozta meg. A hétfős mezőnyben öt világbajnok indult, köztük Lázár Zoltán és Dobrovitz József. A győzelmet a holland Koos de Ronde szerezte meg a címvédő, ausztrál – és magyar tulajdonú fogatot hajtó – Boyd Exell előtt. Dobrovitz harmadik, Lázár Zoltán pedig negyedik lett.

A magas színvonalú show-műsorok sorából is kiemelkedett Lorenzo szabadidomításos bemutatója. A „Repülő franciának” a magyar Puszta-ötös ihlette világszáma egyedülálló: a hátsó két lovon állva négy pár lóval ugrat akadályokat teljes sebességre kapcsolva, többször a menetiránynak háttal.

Nagy sikert aratott a pónik galoppversenye és Kassai Lajos lovasíjász produkciója, s kiváló hangulatot teremtett a country zenével és pirotechnikai bemutatóval fűszerezett western-show. Könnyed kikapcsolódást nyújtott az úgynevezett Ride and Drive verseny, melynek során az indulók díjugratásban és autóvezetésben mérték össze tudásukat. Ezt a számot számos világsztár dublőre, ifjabb Juhász László nyerte egy öttusázót, a már visszavonult Sárfalvi Pétert megelőzve.

A nap zárásaként a díjugratók vk-fordulóját rendezik.

Legfrissebb hírek

MotoGP, Magyar Nagydíj, sprintfutam

Egyéb autó-motor
27 perce

Kanadai szaktanácsadó a Magyar Jégkorong-szövetségnél

Jégkorong
29 perce

Kopasz Bálint immár háromszoros világbajnok a királyszámban!

Kajak-kenu
37 perce

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
41 perce

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
44 perce

Az ETO FC-nél a háttérrésznek kell utolérnie a csapatot

Európa-konferencialiga
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a 10., Farkas Balázs az 5. helyen végzett

Egyéb egyéni
1 órája

„Tudtuk, hogy az idény elején sok gondunk lesz” – lipcsei vélemények a müncheni csapás után

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik