Evezés: Budapesten ülésezik a FISA orvosi bizottsága

2011.12.02. 15:15
Címkék
Pénteken kezdődik Budapesten a Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) orvosi bizottságának idei harmadik, egyben záró ülése. A szervezésben jelentős szerepet vállalt a grémium magyar delegáltja, Dr. Kokas Péter, a hazai szövetség elnökségének tagja, orvosi bizottságának vezetője. A tudományos ülés magyarországi rendezése sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el.

A helyszín kiválasztása – New York, Varese, Budapest – a nyári, müncheni világkupa idején rendezett orvos bizottsági ülés egyik napirendje volt. Előzetesen a Magyar Evezősszövetség elnöke, Dr. Mitnyan György támogatta a hazai rendezés ötletét. A német városban egyhangú szavazással Budapest került kiválasztásra, majd a tagok közötti hosszas egyeztetés után került december első hétvégéjére az ülés. Dr. Kokas Péter közbenjárásának köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottság – elismerve a konferencia nemzetközi sportdiplomáciai hatását – félmillió forint támogatást nyújtott az ülés lebonyolításához, kiegészítve a szövetségi hozzájárulást.

„A bizottság tagjai a New York-i Cornell Egyetemről, a Vancouver Egyetemről, a Tokiói Egyetemről, a Koppenhágai Egyetemről, az Ulmi Egyetemről és a Lille Egyetemről érkeznek, magam a Semmelweis Egyetemet képviselem; a dán kolléga egyben az ottani szövetség elnöke is. A megbeszéléseket pénteken délután kezdjük. Szombaton a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Centruma látja vendégül a bizottságot és tart számunkra tudományos kerekasztal-beszélgetést, továbbá bemutatja azon vizsgálati eredményeit, melyeket Peking óta készített a hazai válogatott kerettagokon” – foglalta össze a programot Kokas doktor.

Az orvosi bizottság magyar tagja hozzátette, az Ulmi Egyetem szoros kapcsolatot épít a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán jelentős fejlesztés alatt álló teljesítménymérő ergométeres laborjával, valamint a TF vízi sportokkal foglalkozó tanszékén egy kizárólagosan az evezős sporttal foglalkozó és a sportágban járatos kutatóorvos kolléga is tevékenykedni fog várhatóan.

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
10 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
57 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik