Sportpolitika: új vezetősége van az átalakult Halhatatlanok Klubjának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.22. 13:14
Címkék
Új vezetőség irányítja a jövőben az átalakult és névváltoztatáson átesett Halhatatlanok Klubját, amely mostantól Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

A szervezet a Magyar Olimpiai Bizottság tanácstermében kedden tartott soros közgyűlésén – melyen 19 tagból 12 jelent meg – az alapszabály revíziója során döntöttek a névváltoztatásról, továbbá feladatként jelölték meg, hogy a jövőben javaslattal éljenek a Nemzet Sportolója-cím odaítélésénél, illetve állást foglaljanak a magyar sport időszerű kérdéseiben.

Hegedűs Csaba más irányú elfoglaltságai, így a Nemzetközi Birkózószövetségben betöltött tisztsége miatt lemondott az elnöki posztról. A tagság zárt ülésen, titkos szavazással választotta meg a szervezet új vezetőségét. Az elnök a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György lett. Az alelnöki posztot a jövőben az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István és a kétszeres ötkarikás aranyérmes öttusázó, Török Ferenc tölti be. Az elnökségbe pedig az olimpiai játékokon egyformán háromszor győztes Fenyvesi Csaba párbajtőröző és Gyarmati Dezső vízilabdázó került még be.

Kárpáti a voksolás után megköszönte a bizalmat és a szervezet munkájának megélénkítését ígérte. Továbbá jelezte, készülni kell a szervezet fennállásának 20. évfordulójára, melyet decemberben ünnepelnek meg.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
3 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik