MOB: halottak napi megemlékezés a Farkasréti temetőben

2011.11.02. 14:58
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdán tartotta hagyományos halottak napi megemlékezését a Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál, a megemlékezésen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök is.

A sírkertben 1994 óta áll az emlékfal, amely időrendben örökíti meg az elhunyt magyar olimpiai bajnokok nevét. Jelenleg 119 sportoló neve található meg rajta, a legutolsó név a tavaly elhunyt Polyák Imre olimpiai aranyérmes birkózó, a Nemzet Sportolója.

„Hétfőn megállt a Fradi-szív” – mondta beszédében Borkai Zsolt MOB-elnök, utalva a hétfőn elhunyt Albert Flóriánra, Magyarország egyetlen aranylabdására, olimpiai bronzérmes labdarúgóra, a Nemzet Sportolójára. A kegyelet virágait a Császár egykori pálya- és játékostársai, Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Szűcs Lajos, Dunai Antal, Göröcs János is elhelyezték – amint arról a MOB tájékoztatta az MTI-t.

Az emlékfalat megkoszorúzta Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, valamint az olimpiai iskolák igazgatói, pedagógusai.

Az ünnepséget követően a kegyelet virágait elhelyezték Csanádi Árpád sportdiplomata és Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó sírhelyénél is.

A megemlékezésen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, olimpiai bajnok, a MOB tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről Berzi Sándor alelnök és Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője, valamint számos olimpiai bajnok és érmes, köztük Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó.

Legfrissebb hírek

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
18 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
31 perce

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
36 perce

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
41 perce

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
53 perce

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
1 órája

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik