Asztalitenisz: a magyar női és férfi válogatott is ott lesz a csapat vk-n

2011.11.03. 11:21
Címkék
A magyar női és férfi válogatott is tagja a mezőnynek az idei év legjelentősebb csapat asztalitenisz viadalán, a németországi Magdeburgban zajló, 281 ezer dollár összdíjazású világkupán.

Bár a küzdelmek már csütörtökön elkezdődnek, a magyarok csak pénteken lépnek asztalhoz először. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a hölgyeknél a friss Eb-bronzérmes gárda három alapembere, azaz Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra, a férfiaknál pedig Jakab János, Kosiba Dániel és Pattantyús Ádám képviseli a piros-fehér-zöld színeket.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján mindkét együttes a péntek déli rájátszásban kapcsolódik be a küzdelembe, a nőknek az Ausztrália, Nigéria, Kanada, Venezuela, a férfiaknak pedig az Egyiptom, Brazília, Kanada, Ausztrália összetételű selejtező továbbjutója lesz az ellenfele.Amennyiben a papírformát igazolva sikerül a legjobb nyolc közé kerülni, a férfiak aznap 18 órától Japánnal, a nők pedig – szintén 18 órától – Szingapúrral csapnak össze a négy közé kerülésért. Az elődöntőket szombaton, a finálékat pedig vasárnap rendezik.

A győztes válogatott mindkét nemnél 50 ezer dollárral gazdagodik.

Legfrissebb hírek

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
20 perce

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
33 perce

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
38 perce

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
43 perce

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
55 perce

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
1 órája

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik