A világ legjobb lovasai az Arénában 2011-ben is

Vágólapra másolva!
2011.11.28. 16:30
Címkék
December 2-4. között ismét a világ legjobb lovas sportolóival találkozhat a közönség az V. OTP Bank Lovas Világkupán a Papp László Budapest Sportarénában. A díjugrató és négyesfogatható szakág versenyeit show-műsorok színesítik. A nyitó pénteki nap a gyerekeké: a szervezők az árvíz sújtotta települések, valamint a vörösiszap katasztrófát átvészelt kolontári gyerekeket, valamint a nagycsaládosokat is vendégül látják.


Ötödik éve, hogy Budapest a világkupa versenyek helyszíne lehet. A szervező fogathatjó-világbajnok Lázár fivérek a nemzetközi szintű sportérték, valamint a szórakoztató show-műsorok mellett arra is nagy hangsúly fektetnek, hogy a magyar lovassportot, lovaskultúrát – a felnőttek és a gyerekek körében egyaránt – népszerűsítsék.

A három napon várhatóan mintegy 30-35 ezer néző látogat majd ki a helyszínre. Az Aréna küzdőterén 650 tonnányi különleges talajt terítenek el a szakemberek, 300 lovat, 200 lovast várnak, a kocsik és a felszerelés 150 kamionnal érkezik.

Az egyik versenyszám, a Díjugrató világkupa 145 centiméteres akadályain megméreti magát számos élvonalbeli lovas a világranglista legjobb harminc helyezettje közül, 18-20 hazai versenyző, köztük olimpikonok. A külföldi kiválóságok közül starthoz áll Thomas Weinberg, több rangos nagydíj győztese, Björn Nagel egyéni- és csapat ifjúsági Európa-bajnok, a 2010-es budapesti Világkupa ezüstérmese, valamint az angol Oleg Krosyuk, akit idén szeptemberben a Nemzetközi Lovas Szövetség a hónap lovasának választott.

A négyesfogathatjó számban öt világbajnok - Exell Boyd (Ausztrália), Werner Ulrich (Svájc), Koos de Ronde (Hollandia), Lázár Zoltán, valamint Dobrovitz József (Magyarország) – ül bakra. További esélyes hazai versenyző, ifj. Dobrovitz József - eredményei alapján – szabadkártyával indulhat.

A szervezők gondolnak az utánpótlásra is, építik a lovas jövőt. Ennek keretein belül az esemény nyitó napján, pénteken ingyenes belépéssel látnak vendégül mintegy 15 ezer gyermeket, köztük hátrányos helyzetűeket, árvíz- és vörösiszap sújtotta településekről érkezőket, nagycsaládban élőket. Számukra lesz pónigalopp, kosztümös gyerek verseny, számos vidám műsorszám, például „Lovas-testvérek" repülő szőnyegen, OTP Lóerőpróba hírességekkel, Sóskuti Manók produkciója. Látható lesz a Bábolnai Pettkó-Szandtner Lovas Szakiskola bemutatója, illetve kutyabemutató is szórakoztatja a gyerekeket. A kicsik nagy örömére póni- és rénszarvas fogaton naponta többször ajándékokkal érkezik a Mikulás.

Nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is minden bizonyára élvezni fogják a „Repülő Francia" néven ismert kaszkadőr, idomár világszámát. Lorenzo kötőfék, kantár és nyereg nélkül száguld és ugrat majd lovaival.

A nemzetközi lovas-show keretein belül több látványos műsorszám ejti majd ámulatba a közönséget. Az említett Lorenzo-n kívül fellép a Horse Man Team francia ugró együttes, akik ez idáig hét Guinness-rekordot jegyeznek, s újabbra készülnek az Arénában. Kassai Lajos lovasíjász világbajnokunk szintén megkísérel beállítani egy új Guinness-világrekordot.

S természetesen idén sem marad el a sztárfutam, ahol ismert emberek próbálják ki magukat fogathajtásban, lovaglással egybekötött díjugratás és autóvezetés számban. Itt lesz Szabó Zsófi sorozatszereplő, Fábry Sándor showman, Bebe és Pataky Attila énekes, Sasvári Sándor musicalszínész, Mészöly Géza futballtréner, Rékasi Károly színész, Kovács Katalin kajakozó, Faragó András színész, Piroch Gábor kaszkadőr, Szöllősi Györgyi műsorvezető, Katus Attila aerobik bajnok, Galambos Lajos trombitaművész, Mága Zoltán hegedűművész, valamint Kovács Péter freestyle-foci világbajnok és Gyenesei Leila öttusa világbajnok.

A versenyszámok és a show-műsorok mellett lovas divatbemutatót is láthat a közönség az év legelegánsabb lovas ruháiból.

További információk: www.lovasvilagkupa.hu

 

 

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
57 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik