Golf: történelmi summa McIlroynak, kisebb vagyon az utolsónak is

2011.10.30. 19:38
Címkék
A világranglista harmadik helyén álló 22 éves Rory McIlroy nyerte meg vasárnap az első ízben megrendezett Shanghai Masterst, besöpörvén ezzel a golfsport történetének legnagyobb pénzdíját. Sanghajban kétmillió dollárt ért az első helyezés.

Az idei US Openen diadalmaskodó északír Rory McIlroy az első naptól vezetett Sanghajban, de a negyedik fordulóban néhány pontatlan elütése nyomán megelőzte őt az amerikai Anthony Kim. Az első hely végül rájátszásban dőlt el: Kim közeli gurítást rontott, McIlroy ellenben nem hibázott, így az övé lett a kétmillió dolláros fődíj – az ünneplésben már barátnője, a női teniszezők világranglistáját vezető Caroline Wozniacki is részt vett.

Az ötmillió dollár összdíjazású versenyt az ingatlanfejlesztésben és az építőiparban meglehetősen sikeresen nyomuló kínai SRE Group elnöke, Csian Si és fia, az Egyesült Államokban diplomázó Janson írta ki a Lake Malaren golfklubban, amelynek pályáját a golflegenda, Jack Nicklaus tervezte. Céljuk főképp a hírverés volt, ennek jegyében még az utolsó helyezettnek is jutott 25 ezer dollár.

A győztest megillető kétmillió dolláros pénzdíj nagyjából félmillióval múlja felül a hagyományos kiemelt (major) golftornákon kasszírozható legmagasabb összeget. A dél-afrikai Nedbank Golf Challenge-en 2000-ben már fizettek ennyit első helyért – azóta a 4.8 milliós ottani keretet már más arányban osztják fel a 12 résztvevő között.

Az európai, az amerikai és az ázsiai körverseny 30 éljátékosát – köztük a vasárnap elütésből a lyukba találó világranglista-második angol Lee Westwoodot – felvonultató sanghaji versenynek jelenleg egyik profiszervezet sem gazdája, ám az európai EPGA tervezi, hogy a következő évtől felveszi a versenynaptárába.

SHANGHAI MASTERS, SANGHAJ
A pénzdíj: 5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Rory McIlroy (északír) 270 ütés – rájátszás után
2. Anthony Kim (amerikai) 270
3. Hunter Mahan (amerikai) 275
Noh Szung Jul (dél-koreai) 275

 

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
8 perce

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
30 perce

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
45 perce

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
55 perce

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik