Vívás: pénteken lesz hatvanéves az olimpiai bajnok tőrvívó

„Az olimpiai győzelmemről minden évben megemlékezem, ám nem július 24-én, amikor valójában nyertem, mert én nem kanadai idő szerint tartom nyilván a nagy napot, hanem magyar idő szerint, és itthon akkor már 25-e volt – kezdi az emlékezést Tordasi Ildikó, aki pontosan emlékszik a dátumra. Már csak azért is, mert számok tekintetében mindig is jól állt, mindent megjegyzett, sőt, számmániás volt – ma is az –, és ha a szerencseszámai – 7, 13, 21 – szerepeltek egy kombinációban, azt már jó jelnek tartotta, vagy addig variált, míg kijött az egyik. – Az olimpiai sikerem napja tehát 25-e, ami összeadva 7, de nem is volt szükség erre a »kapaszkodóra«, mert a montreali volt a 21. nyári olimpia…”

Persze, Montrealban nem a kabalaszámok juttatták a csúcsra, amelyhez korántsem sima út vezetett: három forduló után a 16 között kikapott, a vigaszágra került. Ott sikerült javítania, bekerült a hatos döntőbe, ahol mindenki vívott mindenkivel, és a végén holtversenyben végzett az olasz Collinóval. Akitől korábban 5:2-re kikapott. A visszavágót, az aranyért vívott asszót azonban 5:4-re megnyerte.

„Az asszó vége különös volt, mert 4:4-nél Collino tőrének hegye picit átszúrta, megtörte a sisakom. Próbálták kalapálni, hiába. Bóbis Ildikó sisakjában fejeztem be és nyertem meg a mérkőzést. Ami azért érdekes, mert van néhány fotó, amelyen az aláírás szerint Bóbis az olimpiai bajnok, hiszen a sisakon lévő rajtszám őt jelenti... Egyébként ma is megvan az olimpiai sisakom, és 13 tőrt is őrzök. Főleg az olimpiai és világbajnoki tőröket."

Tordasi Ildikó nemcsak az olimpiai aranyéremre, hanem arra is büszke, hogy ő a legrégebbi igazi, vagyis ős MTK-s versenyző (a klub neve többször változott), és abban az MTK-ban ő volt az első olimpiai bajnok.

„1964. augusztus 25-én léptem be először a vívóterembe, első edzőm Szombathelyi Béla volt, aztán Szőcs Bertalan foglalkozott velem. Eredetileg nem vívó, hanem öttusázó szerettem volna lenni, csak akkoriban még nem volt női öttusázás. Édesapám az öttusázók gyúrójaként dolgozott, és én állandóan vele voltam, mindenhova vitt magával, akkor tetszett meg a vívás. Ha öttusázó nem lehetek, vívni fogok, gondoltam. Nagyon szerettek Balczó Bandiék, és a mai napig jó viszonyban vagyok az öttusázókkal.”

Pályafutásának első kirobbanó éve 1971, amikor junior-világbajnok lett, majd utána megnyerte a felnőtt országos bajnokságot, és a bécsi világbajnokságon is szerepelt. A következő évben pedig ott lehetett a müncheni olimpián.

„Csak csapatban vívhattam, de most is úgy érzem, ha egyéniben is lehetőséget kapok, könnyen lehettem volna már ott olimpiai bajnok. Ezt puszta tényként említem, mert nem maradt bennem hiányérzet. Mindenki elismeri, hogy a csapatot mindig a hátamon vittem. 1982-ig vívtam, de aztán a térdem »közbeszólt«. Abba kellett hagynom a vívást, pedig még nem terveztem a visszavonulást.”

Tordasi Ildikó pályafutása befejezése után sem lett hűtlen a víváshoz, versenybíróként és edzőként szolgálja sportágát. Hivatalosan 1986 január elseje óta edző az MTK-ban, mint mondja, a tanítványok szeretete élteti. Azt viszont nagyon sajnálja, hogy manapság kevesen sportolnak, és a vívás bázisa is egyre szűkül.