Súlyemelés, Európai Játékok: a Takács nővérek taroltak Luganóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.14. 15:20
Címkék
Korosztályos világrekordjainál jobb eredménnyel érdemelt ki három aranyérmet Takács Mária a luganói Európai Játékok szerdai súlyemelőversenyében.

A REAC Sportiskola egykor vb- és Eb-medálokat halmozó sportembere, aki amúgy jelenleg a hazai szövetség főtitkára, a svájci viadalon – amint arról az edző-édesapa, Takács István az MTI-nek beszámolt – a plusz 75 kilósok vetélkedésében végzett az élen mind a két fogásnemben (szakításban 75, lökésben 95 kg), s így 170 kg-mal az összetettben is, miáltal négy kilóval felülmúlta eddigi legjobbját, amelyet a 45 és 49 esztendő közöttiek korcsoportjában ért el augusztusban.

A 45 éves Takács a három aranyérem, és az újabb – hivatalosan nem világcsúcsnak számító – eredmény birtokában jó előjelek mellett készülhet az év számára legfőbb versenyére, a mesterek októberi világbajnokságára.

Luganóban rajthoz állt az ifjabbik Takács nővér, Erika is, aki annak idején – 1995-ben – összetettben a magyar súlyemelősport mindmáig egyetlen vb-aranyát szerezte. A Kecskeméti TE 42 esztendős emelője korcsoportjában, a legnehezebbek kategóriájában szintén három első helyet érdemelt ki, összeredménye 145 kg volt.

Legfrissebb hírek

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
9 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
45 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik