Sportgazdaság: idén akár 8 milliárd forintot is kaphat az öt látványsportág

2011.09.13. 12:12
Címkék
„Idén még öt-nyolc milliárd forint folyhat be a magyar sportba a társaságiadó-kedvezmény révén. Jövőre, az első teljes támogatási évben ez az összeg eléri majd a húszmilliárd forintot – nyilatkozta Szalay Ferenc, a Parlament sport- és turizmusbizottságának alelnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A sportpolitikus jelezte: az egyesületeknek szeptember 15-ig kell benyújtaniuk támogatási igényeiket a szakszövetségekhez; elsősorban utánpótlás-nevelésre és létesítményfejlesztésre kaphatnak támogatást.

„Szerintem már idén látható lesz a társaságiadó-kedvezményből befolyó pénz, már november-decemberben elindulhatnak az öt kiemelt sportágba az adótámogatások. A legnagyobb felelősségük most a sportági szövetségeknek lesz az igények és tervek megalapozottságának elbírálásában. Okosan, tempósan, számon kérhetően” – tette hozzá.

Szalay Ferenc ugyanakkor figyelmeztette az egyesületeket, hogy a jövőjüket ne csak az adókedvezményekre építve tervezzék, szükség lesz mellette szponzorációra, mecenatúrára, szülői segítségre is. „Ne feledjék, az adókedvezmények rendszerét négy évre találtuk ki”.

A kosárlabda-szövetséget is irányító sportvezető a szövetségikapitány-váltásokról elmondta: mentális problémák voltak, „a padlófelszaggatás hiányzott a csapatokból”, „a túl nagy tét némileg magyar betegségként nyomasztotta a két együttest és trénereiket is”. Ezért is kellett megköszönni Székely Norbert és Mészáros Lajos edzői munkáját és nyílt, nemzetközi pályázatot kiírni a posztokra.

A kosárszövetség elnöke szerint mind a férfi, mind a női válogatott tehetségekből áll, így nem zárható ki, hogy legközelebb már odaérnek az Eb döntőjébe. Szalay hozzátette: a nők közelebb vannak az elithez, esetükben a riói olimpiai részvétel az igazi cél.

A sportvezető nem zárja ki, hogy akár külföldi kapitánya is lehet a magyar kosárválogatottnak, követve a kéziseknél választott utat, ahol norvég trénernek szavaztak bizalmat. „Jó a kézis példa, hisz ott is frissítésben, szemléletváltásban gondolkodtak”. Ugyanakkor akár magyar is nyerhet, csak legyen meg a terv és az ambíció – tette hozzá, utalva Rátgéber Lászlóra mint az egyik alkalmas trénerre.

A külföldi kosárkapcsolatokról szólva a szerb szál fontosságát emelte ki. „Itt van mellettünk Szerbia, tőlük kell és érdemes tanulnunk” – mondta, hozzátéve: készül a megállapodás a szerb kosárszövetséggel az edzői együttműködésről, és játékosaink tapasztalatszerzéséről déli szomszédunknál. „Tudom, lesznek ellenvetések, hogy a szerbeké egy másmilyen stílus, de tanulni nem szégyen” – mondta.

Legfrissebb hírek

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
11 perce

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
23 perce

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
36 perce

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
54 perce

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
58 perce

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
1 órája

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
1 órája

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik