Első magyarként Forray Fanni 23.600-at kapott szalaggal, ez a versenyen a második legmagasabb pontszáma, és 69.850-es összpontszámmal a 76. helyen áll.
Forray ezzel megelőzte csapattársai közül Szalóki Violettát, aki 19.350-et kapott (eddigi leggyengébb pontszáma ez neki és a magyar küldöttségnek is a vb-n) gyakorlatára – a vállsérüléssel versenyző, ejtő, és a szer csomójával is megküzdeni kényszerülő Szalóki a 92. helyre esett vissza.
Vass Dóra rontás nélkül van túl harmadik gyakorlatán, igaz, némileg alacsonyabb a szalag pontszáma, mint az első két napi – 25.825-öt kapott a szerrel, így ha csütörtökön magasabb pontszámot ítélnek neki a bírók buzogánnyal, a mai pontszáma esik ki a négy közül.
A magyar bajnoknő elé került az olaszok első számú versenyzője, Julieta Cantaluppi. Mivel Vass három meglehetősen magas pontszámot kapott eddig, minden bizonnyal bekerül a huszonnégyes döntőbe, melynek résztvevői biztosították az olimpiai „pótselejtezős" részvételt – közvetlen kvótát a pénteki egyéni összetett döntő első 15 helyezettje kap.
A magyar csapat jelenleg a 17. helyen áll az egyéni csapatversenyben, melyben Ukrajna megközelítette Fehéroroszországot, miután a belaruszok második számú tornásza, Sztanjuta elég rosszul sikerült szalaggyakorlaton van túl. A dél-afrikai Julene van Rooyen „nullázott”, tehát gyakorlata 0.000 pontot ért, ez igen ritka esemény. Az igen bizarr magyarázat: Julene és testvére, Aimee is tagja a dél-afrikai csapatnak, és a két lány összekeverte a szólítási sorrendet: Aimee van Rooyent hívták, és Julene lépett a szőnyegre. Amikor észrevette, hogy nem az ő, hanem nővére zenéje szólalt meg, lesétált a szőnyegről, meg is kapta az ezért járó nullát...
| AZ EGYÉNI ÖSSZETETT ÁLLÁSA | |||
| 1. | Kanajeva | orosz | 87.725 |
| 2. | Kondakova | orosz | 87.400 |
| 3. | Garajeva | azeri | 83.775 |
| 4. | Makszimenko | ukrán | 83.025 |
| 5. | Rivkin | izraeli | 82.900 |
| 6. | Dmitrijeva | orosz | 82.825* |
| 7. | Csarkasina | fehérorosz | 82.700 |
| 8. | Miteva | bolgár | 82.425 |
| 9. | Trofimova | üzbég | 82.050 |
| 10. | Sztanjuta | fehérorosz | 80.725 |
| 11. | Mitrosz | lengyel | 80.675 |
| 12. | Szon Jon Dzse | dél-koreai | 80.475 |
| 13. | Aljabjeva | kazah | 80.375 |
| 14. | Ledoux | francia | 80.125 |
| 15. | Weber | osztrák | 79.450 |
| 16. | Rizatdinova | ukrán | 79.425 |
| 17. | Cantaluppi | olasz | 78.825 |
| 18. | Vass Dóra | magyar | 78.275 |
| 19. | Teng Szen-jüe | kínai | 78.200 |
| 20. | C. Rodríguez | spanyol | 78.125 |
| 21. | Trikomiti | ciprusi | 77.975 |
| 22. | Filiu | görög | 77.500 |
| 23. | Piscupescu | román | 76.800 |
| 24. | Gurbanova | azeri | 76.625 |
| 25. | Jamagucsi | japán | 76.600 |
| …76. | Forray Fanni | magyar | 69.850 |
| …92. | Szalóki Violetta | magyar | 67.100 |
| *: országonként max. 2 versenyző kerülhet döntőbe, így a 3 oroszból Dmitrijeva búcsúzik, ha így marad - helyét a 25. helyezett foglalja el. | |||
AZ EGYÉNI CSAPATVERSENY ÁLLÁSA | |||
| 1. | Oroszország | 257.950 | |
| 2. | Fehéroroszország | 241.900 | |
| 3. | Ukajna | 240.475 | |
| 4. | Azerbajdzsán | 236.850 | |
| 5. | Bulgária | 231.725 | |
| …17. | Magyarország | 215.225 | |







