Rg vb: nem rontottak a magyarok karikával, Vass Dóra meggyőzően teljesít

2011.09.20. 12:35
Címkék
Második szerként karikával folytatták szereplésüket a magyar ritmikus gimnasztikázók a montpellier-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjében: Forray Fanni, Szalóki Violetta és Vass Dóra a második csoport elején lépett szőnyegre.

Forray Fanni 23.700-at kapott karikagyakorlatára – több mint egy ponttal magasabb ez a pontszám, mint a hétfői labdagyakorlatra kapott –, két szer után 46.250 ponttal áll összetettben.

Szalóki Violetta hétfőn 23.575-öt kapott labdával, a bírók most 24.175-re értékelték karikagyakorlatát, két szer után 47.750 a pontszáma.

Az első nap labdával jól szereplő (26.250) Vass Dóra karikával szinte azonos pontszámot kapott (26.200) – két szer után 52.450 ponttal áll, labdapontszáma biztosan bent marad összetett eredményében (a kvalifikációban a legjobb három pontszámot veszik figyelembe). A magyar bajnoknő eddig felülmúlja a minszki Eb-n mutatott teljesítményét a pontszámai alapján, viszont bejött elé összetettben a hétfőn még vele azonos pontszámmal álló hazai versenyző, Delphine Ledoux.

Az egyéni csapatversenyben egyelőre csak Fehéroroszország és Üzbegisztán van a mieink előtt – persze a nagyágyúk döntő többsége később lép csak szőnyegre.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
10 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
32 perce

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
40 perce

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
46 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
1 órája

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik