Öttusa-vb: Kasza Róbert döntőbe jutott a moszkvai viadalon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.09. 13:39
Címkék
Kasza Róbert bejutott a döntőbe a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

A már ötkarikás indulási joggal rendelkező versenyző a pénteki selejtezőben 916 pontot vívott össze, majd az úszást a tizedik helyen fejezte be (2:03.72 p – 1316), így jó pozícióból, ötödikként rajtolhatott a lövészettel kombinált futás során. Mivel kiválóan célzott, a hajrában már ki is engedhetett, s egy nagyobb bollyal a hatodik helyen ért célba (4628 pont). A csoportból az első 12 jutott a vasárnapi 36-os fináléba.

„Végül jó pontszám kerekedett a mai teljesítményemből és összességében biztosnak tűnt a továbbjutás, de egy százfős mezőnyből sosem egyszerű a döntőbe kerülni" – mondta a 25 éves öttusázó.

A másik három magyar férfi résztvevő közül az egyéni induló Tibolya Péter – közép-európai idő szerint – 15 órakor, Marosi Ádám és Demeter Bence pedig 16:40 órakor rajtol a kombinált számban.

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
13 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
14 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
53 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik