Öttusa-vb: a lovaglás után csökkent a magyarok előnye

2011.09.13. 15:03
Címkék
A lovaglás után is megőrizte vezető helyét a magyar női váltó a moszkvai öttusa-világbajnokságon, de olyan szoros az élmezőny, hogy nagyon jó teljesítmény szükséges a kombinált számban az éremszerzéshez.

Tóth Adrienn lova három, Kovács Saroltáé és Gyenesei Leiláé egy-egy akadályt vert, az 1100 pontos eredménnyel így 3092 pontja van a triónak. A közvetlen riválisok mellett az ukránok és a németek is jobban lovagoltak, így összesűrűsödött az élmezőny. A magyarok előnye mindössze két pont a csehek előtt, ami azt jelenti, hogy egyszerre rajtolnak majd, a harmadik britek pedig három másodperc múlva követik őket.

Rajtuk kívül a fél perc hátrányban lévő, Moszkvában már kétszeres világbajnok Viktorija Terescsuk vezette ukránok és a hagyományos csapatversenyben első németek is veszélyesek lehetnek a dobogóért folyó harcban.

Összehasonlításképpen: a klasszikus csapatversenyben 132 pont volt a magyar együttes előnye, de ezt a lövészettel nehezített futás során nem sikerült megtartani, akkor a németek nyertek a mieink előtt.

A kombinált szám magyar idő szerint 15.30 órakor rajtol.

Az állás három szám után: 1. Magyarország 3094 p, 2. Csehország 3092, 3. Nagy-Britannia 3080, 4. Ukrajna 2956, 5. Németország 2932

Legfrissebb hírek

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
9 perce

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
20 perce

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
33 perce

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
51 perce

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
55 perce

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
57 perce

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
1 órája

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik