Evezős Eb: két magyar egység a döntőben, három a B-fináléban

2011.09.17. 13:06
Címkék
Az öt magyar egység közül kettő – a Galambos Péter, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a Novák Edvin, Vallyon Bence, Forrai Dávid, Krepesics Péter összeállítású könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes - bejutott a döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök plovdivi Európa-bajnokságán. A másik három hajó a B-fináléban, a 7–12. helyért szállhat majd vízre a vasárnapi záró napon.

A bulgáriai viadal honlapja szerint Galambosék remekül versenyeztek szombati reményfutamukban, amelyben a portugálok mögött másodikként célba érkezve kvalifikálták magukat a fináléba. A kvartett ugyan csak a negyedik helyen zárt, de ez is elég volt ahhoz, hogy a hat között folytathassa szereplését.

A friss olimpiai kvótás Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes, az egypárban érdekelt Széll Domonkos és a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár a B-döntőben lesz érdekelt vasárnap. Előbbi egység negyedik, Széll pedig hatodik lett középdöntős futamában, az A-fináléhoz az első három között kellett volna zárniuk. A nők harmadikként értek célba reményfutamukban, de itt csak az első két pozíció ért nagydöntőt.

A kontinensviadalon csak az olimpiai számokban rendeznek versenyeket. Plovdivban szombat délután az is eldől, hogy Szeged vagy Sevilla rendezheti a 2013-as Eb-t.

Legfrissebb hírek

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
17 perce

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
34 perce

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
46 perce

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
1 órája

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
1 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik