Evezés: az olimpiai kvótaszerző páros is részt vesz a szolnoki regattán

2011.09.09. 15:35
Címkék
Idén 14. alkalommal kerül sor Szolnokon a Tisza-kupa nemzetközi evezősversenyre. A 110 esztendős Tisza Evezős Egylet által megrendezendő hétvégi eseményre tizenöt egyesület mintegy kilencszáz beülővel jelezte a részvételi szándékát.

„A Tisza-kupán hagyomány, hogy nemcsak magyarországi klubok, hanem vajdasági egyesületek is megjelennek. A Szabadka melletti Palics város evezősklubja évek óta egyik fontos állomásának tekinti ez a versenyt. A magyar egyesületek is az ország számos helyéről érkeznek, Mosonmagyaróvártól Szegedig, Bajától a fővárosi klubokig rengetegen jönnek el hozzánk, hiszen ez egy színfoltja a magyar evezőséletnek. Azt tudni kell, hogy kiváló pálya van Szolnokon, viszont az evezéshez rövid, hiszen mi evezősök kétezer méteren szoktuk a hivatalos versenyeken összemérni az erőnket, ezzel ellentétben itt egyik nap ezer, másik nap ötszáz méteres távon állunk a rajtvonalhoz. Ez a rövidtáv nagyon jó az országos bajnokság előtt, hogy felpörögjünk evezéstechnikailag a két hét múlva megrendezendő versenyre” – mondta Zsömle Balázs, a Tisza Evezős Egylet elnökségi tagja.Zsömle Balázs, a Tisza Evezős Egylet elnökségi tagja.

Az idei évben fennállásának 110. évfordulóját ünnepli az egylet, amely 1901-ben alakult. Szolnok legelső sportegyesületét – ha az agarászati sportegyesületet nem számoljuk – Lippich Gusztáv alapította. A klub a több mint egy évszázad alatt rengeteg magyar bajnoki címet és nemzetközi sikert aratott.

Ezek között az elmúlt tíz évben Szabó Kornél kétszer U23-as világbajnoki címmel boldogította a klubot, jelen pillanatban pedig a legnagyobb büszkesége, hogy a férfi kormányos nélküli kettes kijutott az olimpiára. Simon Béla és Juhász Adrián, valamint mesterük, Molnár Dezső ezzel nem csupán a klubnak, hanem a magyar evezésnek is diadalt ért el. Természetesen ők is vízre szállnak, hogy az Európa-bajnokság és a magyar bajnokság előtt rá tudjanak hangolódni a versenyekre.

Legfrissebb hírek

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
18 perce

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
22 perce

Béres Gergely: Hamar helyre rakjuk a történteket

Vízilabda
30 perce

Koeman szerint a hollandok bárkivel felvehetik a versenyt a vb-n

Foci vb 2026
41 perce

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
45 perce

Iskolákban is megünneplik a fair play világnapját

Egyéb egyéni
48 perce

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
51 perce

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs

Jégkorong
54 perce
Ezek is érdekelhetik