Birkózó-vb: Deák Bárdos kikapott kazah ellenfelétől, így ötödik lett

2011.09.13. 20:14
null
Nurmakhan Tinalijev (balra) és Deák Bárdos Mihály csatáját előbbi nyerte meg (Fotó: MTI)
Címkék
A 120 kg-os Deák Bárdos Mihály kikapott a kazah Nurmahan Tinalijev elleni bronzmérkőzésen, így az ötödik helyen – és olimpiai kvótával – zárt az isztambuli birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak második, keddi napján.

 

A 36 éves magyar legutóbb a szombathelyi Grand Prix-n találkozott riválisával, akkor három menetben maradt alul vele szemben. Ezúttal kevesebb ellenállást tudott kifejteni, ugyanis a kazah addig űzte-hajtotta őt, amíg földre nem kényszerítette, s ezzel Tinalijev nyerte meg az első menetet. A folytatás sem volt izgalmasabb, mivel a kazah kitolta az ötszörös vb-ezüstérmes magyart, majd tovább nem erőlködve tartotta a számára kedvező eredményt, Deák Bárdos pedig nem tudott mit kezdeni vele.

„Elsődleges, hogy megvan a kvóta, így jövőre nyugodtan készülhetek, nem kell azon izgulnom, hogy melyik versenyen sikerül végre megszereznem – mondta Deák Bárdos az MTI-nek. – Kihoztam magamból a maximumot, a vigaszágon a bolgár fiúval együtt készülünk és sosem emeltem ki, azt hiszem, most alaposan megleptem ezzel, mert pörgetésre számított. Sajnos a bronzmérkőzésen legyőző kazah stílusa nem fekszik nekem, különösen bosszantó, hogy mindig egy nullákkal kapok ki tőle.”

„Ma teljesítettük, amit vártunk. Misi kihozta magából amit csak lehetett. Az ő szereplése már sorsolás függő, hiszen ha tudásban nem is, de a fiatalok erőben már felülmúlják. De amit a kvótáért vívott meccsen a bolgár ellenféllel szemben megcsinált, az szenzációs volt, abban benne volt a szíve és kiemelkedő sportkvalitása” – értékelt Struhács György szövetségi kapitány, aki a két fiatalról, a 60 kilósok között 32. Kozák Istvánról és a 84 kg-os kategóriában 38. Lőrincz Viktorról úgy vélekedett, hogy mutattak bíztató jeleket a mérkőzésükön, noha kikaptak, s azzal ki is estek.

A magyar kötöttfogású csapat az eddigi hat súlycsoportból kettőben szerzett kvótát: a 120 kilós Deák Bárdos mellett hétfőn az 55 kilós Módos Péter is ötödik lett. Szerdán a 74 kg-os Bácsi Péter próbálkozhat kvótaszerzéssel.

A vb keddi versenynapjánIráni, fehérorosz és török aranyérem született.

BIRKÓZÓ-VB, ISZTAMBUL
KÖTÖTTFOGÁSÚ 60 KG (42 INDULÓ)
1. Omid Hadzsi Noruzi (Irán)
2. Almat Kebiszpajev (Kazahsztán)
3. Zaur Kuramagomedov (Oroszország) és Ivo Szerafimov Angelov (Bulgária)
...32. Kozák István
A DÖNTŐBEN
Noruzi–Kebiszpajev 2:1 (2:0, 0:4, 6:5)
KÖTÖTTFOGÁSÚ 84 KG (47 INDULÓ)
1. Alim Szelimau (Fehéroroszország)
2. Damian Janikowski (Lengyelország)
3. Nazmi Avluca (Törökország) és Rami Antero Hietaniemi (Finnország)
...38. Lőrincz Viktor
A DÖNTŐBEN
Szelimau–Janikowski 2:1 (1:0, 0:3, 2:0)
KÖTÖTTFOGÁSÚ 120 KG (40 INDULÓ)
1. Riza Kayaalp (Törökország)
2. Mijain López Núnez (Kuba)
3. Nurmahan Tyinalijev (Kazahsztán) és Basir Aszgari Babadzsanzadeh (Irán)
5. Deák Bárdos Mihály
A DÖNTŐBEN
Kayaalp–López 2:0 (2:0, 2:0)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Scherer Péter, színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
3 perce

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
13 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
25 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
38 perce

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik