Birkózó-vb: a két kvóta realitás, az érem elmaradt - Struhács

Vágólapra másolva!
2011.09.15. 10:56
null
Deák Bárdos Mihály (jobbra) az egyik kvótát (Fotó: MTI)
Címkék
A két megszerzett olimpiai kvótát reálisnak értékelte Struhács György, a magyar kötöttfogású csapat szövetségi kapitánya, de amiatt csalódott, hogy hét versenyzője érem nélkül távozott az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságról.

„Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve a két kvóta a reális, de többet vártunk ennél, azt pedig különösen sajnálom, hogy ismét érem nélkül maradtunk" – értékelt a szakágvezető, aki hozzátette, összességében megtorpant a csapat, mert bár ugyanúgy két ötödik hellyel mennek haza a vb-ről, mint tavaly, de akkor a bírók nem kedveztek versenyzőinek, most viszont valóban veszítettek.

Struhács elsősorban Lőrincz Tamástól (66 kg), Kiss Balázstól (96) és Bácsi Pétertől (74) remélt érmet, de mindhárman lemaradtak a kvótát jelentő éremcsatározásokról (1-6. hely). Velük kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a 2009-ben világbajnok Kiss mindent megtett, de nem bírt a hazai pálya előnyét élvező törökkel, míg a 2006-ban Európa-bajnok Lőrincz és a 2008-ban Eb-aranyérmes Bácsi esetét hasonlónak ítélte, szerinte mindketten elfáradtak a sorozatterhelésben, ami valószínűleg a fogyasztás számlájára írható.

„Mindketten jól birkóztak, aztán elfáradtak. Lőrinczből talán hiányzott az elmúlt versenyeken mutatott átütőerő, de Bácsi kiváló formában volt, azonban egyszerűen elfogyott, elkészült az erejével. Ugyan begörcsölt a lába az elvesztett negyeddöntőben, de nem ez döntött, egyszerűen a kazah ellenfele abszolút fölényben volt" – mondta az MTI-nek Struhács.

A kötöttfogású csapat a hétből két kategóriában szerzett kvótát: a 120 kilós Deák Bárdos Mihály kedden, az 55 kilós Módos Péter pedig hétfőn lett ötödik. A szakvezető összesen továbbra is öt indulási jog megszerzésében bízik. A megszerzett kettőn kívül elsősorban a most várakozásoktól elmaradó éremesélyes versenyzőitől várja a londoni repülőjegy megváltását.

„A 60 és a 84 kg kvótája tűnik rettenetesen nehéznek. Előbbiben Kozák István még nagyon fiatal, rutinra van szüksége, míg utóbbinál Fodor Zoltán sérülése okoz gondot. Szalagszakadás után legalább fél év mire újra elkezdheti az edzéseket, s további fél év, hogy visszanyerje erejét és formáját. Ennek ellenére nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön, de ez nagyon nehéznek tűnik. A helyettese, Lőrincz Viktor pedig Kozákhoz hasonlóan még rutintalan a felnőtt mezőnyben" – elemezte a kvótahelyzetet Struhács.

A birkózóknak jövőre még három kvalifikációs versenyen lesz lehetőségük kivívni az indulási jogot, de Lőrincz Tamás szerint az rettenetesen nehéz lesz több szempontból is.

„Hiába van még három kvótaszerző verseny, aggódok, hogy meglesz-e. Egyrészt a három viadal három egymást követő hétvégén lesz, így akiknek 7-8 kilót kell fogyasztaniuk, azoknak szinte lehetetlen mindegyiken elindulni, márpedig nekünk nagyjából ennyit kell fogyasztanunk. Ezt alaposan át kell majd beszélni a szakvezetéssel. Másrészt az én súlycsoportomban nagy csillaghullás volt a vb-n, azaz a mezőny is rettenetesen nehéz lesz" – mondta az MTI-nek a ceglédi birkózó.

Legfrissebb hírek

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
7 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
44 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik