Universiade: letették az esküt a Sencsenbe utazó magyar sportolók

MTI MTIMTI MTI
2011.08.03. 11:52
Címkék
Letették az esküt a kínai Sencsenben augusztus 12. és 23. között sorra kerülő nyári Universiadéra, az egyetemi és főiskolás sportolók csúcseseményére utazó magyar sportolók.

A szerdai fogadalomtétel szövegét Szilvás Angéla aerobikversenyző és Cseh László úszó mondta el a Magyar Sport Házában megtartott ünnepségen.

Sárközy Tamás, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a sportolókhoz intézett köszöntőjében hangsúlyozta: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívül nagy támogatást nyújtott ahhoz, hogy 103 versenyzőből és mintegy 40 sportvezetőből álló küldöttség utazhasson ki a Hongkongtól nem messze, Dél-Kínában sorra kerülő 26. nyári Universiadéra. Az elnök sok sikert kívánt a sportolóknak, majd emlékeztette őket arra, hogy egykor olyan nagy magyar egyéniségek is nyertek Universiadét, mint Puskás Ferenc labdarúgó és Papp László ökölvívó.

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar egyetemi-főiskolai sport a magyar olimpiai mozgalom szerves része, és hasonlóan tekintélyes múlttal rendelkezik.

„Korábban volt olyan Universiade, amelyen a magyar delegáció nyerte a legtöbb érmet – mondta Molnár. – Természetesen tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, s ezúttal nem várunk el ilyen teljesítményt a versenyzőktől.”

A MEFS kiadványa szerint Magyarország eddig 112 arany-, 92 ezüst- és 98 bronzérmet nyert a nyári Universiadékon. Legutóbb, 2009-ben, Belgrádban 1 első, 2 második és 5 harmadik helyezést értek el a magyar versenyzők.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
5 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
5 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
5 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
6 órája