Sárkányhajó: Teherán helyett Szeged rendezi a 2013-as világbajnokságot

2011.08.18. 09:50
Címkék
A nemzetközi szövetség (IDBF) döntése értelmében Szeged ad otthont a 2013-as sárkányhajó-világbajnokságnak.

A Magyar Sárkányhajó-szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az IDBF floridai kongresszusán a közel 70 küldött elé terjesztették azt a javaslatot, amely szerint – mivel a 2013-as rendezés jogát korábban elnyerő Teherán nem tudta teljesíteni a feltételeket – az egyébként 2015-re pályázó Szeged legyen a következő vb házigazdája.

A döntést megelőzően megtartotta húszperces előadását a magyar küldöttség, majd a kongresszus résztvevői méltatták a 2009. évi budapesti klub Európa-bajnokság sikeres rendezését. Ezt követően egyhangúlag, ellenszavazat nélkül megszavazták a bizalmat Magyarországnak.

Az IDBF következő világversenyére, a klub-vb-re a sárkányhajózás őshazájában, Hongkongban kerül sor jövő júliusban.

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 perce

Újabb szögleti utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 perce

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
9 perce

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
31 perce

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
1 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
1 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
2 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik