Nagyszerű londoni kilátások úszásban

2011.08.12. 10:51
null
Cseh Lászlót erős szálak kötik a T-Mobile-hoz
Címkék
Az elmúlt tizenöt esztendő második legjobb eredményét produkálta a magyar úszóválogatott a most véget ért sanghaji világbajnokságon: az egy arany- és három bronznál jobb teljesítménnyel csak két éve, Rómában sikerült kirukkolni – és ez csupán az érmek száma. Ennél is fontosabb, hogy tizenhárom alkalommal léphettek rajtkőre a magyar úszók a döntőkben: világbajnokságokon ez rekord az új évezredben.(x)

Mindez egyértelműen alátámasztja, hogy a Magyar Telekom által is támogatott magyar válogatott fejlődése töretlen, és ellentétben a korábbi időszakkal, már nem „egyszemélyes" a csapat. Míg az ezredforduló környékén Kovács Ági, azt követően Risztov Éva, majd 2005 környékén Cseh László volt az egyetlen, aki dobogóra állhatott, ezúttal immáron másodszor is három versenyzőnknek sikerült érmet nyernie.

Gyurta Dániel, Cseh László és Kis Gergő egyaránt remekelt Sanghajban, és nekik köszönhetően csapatunknak olyan nagyhatalmakat sikerült megelőznie az éremtáblázaton, mint Németország (!), Japán és Kanada, de ennél sokkal többet mond a ponttáblázat, amely az összteljesítményt értékeli. Ennek alapján válogatottunk megelőzte – többek között – Olaszországot, Dél-Afrikát, Svédországot és Lengyelországot is, és a 181 ország versengésében a 11. helyen végzett.

Kiss László szövetségi kapitány magával az eredménysorral elégedett volt, és örömmel nyugtázta, hogy hosszú idő után mindkét nemnél majdnem valamennyi úszásnemben volt döntősünk, sőt Takács Krisztián személyében a világ által leginkább figyelt sprintszámokban is ki tudunk állítani egy klasszist. A kapitány megjegyezte azonban: a felkészítési problémákkal küzdő Hosszú Katinka, a legfontosabb pillanatokban most még kissé bizonytalan Biczó Bence, Jakabos Zsuzsanna és a Verrasztó testvérek most ugyan nem voltak csúcsformában, ám megfelelő edzésmunkával további éremreményeket jelenthetnek a jövő évi olimpián.

„Nagyon fontos, hogy a játékokra Londonban kerül sor: Európa rendszeresen küszködik az egzotikus helyszíneken, ugyanakkor minden statisztika azt mutatja, hogy ha Európában van a nagy verseny, huszonöt-harminc százalékkal jobban teljesítenek az öreg kontinens képviselői" – szögezte le Kiss László.

Szavait alátámasztja, hogy az elmúlt öt ötkarikás ciklusban csupán két alkalommal volt a földrészünkön a világbajnokság, s a magyar úszók ekkor szerezték messze a legtöbb érmet. Szintén jó hír, hogy minden nehézség ellenére a nem európai vb-k sorában a sanghaji a legeredményesebb. „Úgy gondolom, ez a csapat sok örömet szerez majd jövőre a magyar sportrajongóknak – mondta Kiss László. – Ám miközben szurkolnak klasszisainknak, ne feledjék el: az atlétikán kívül nincs még egy olyan sportág, ahol ennyire éles lenne a konkurencia, hiszen 181 ország vett részt a mostani vébén, és egyre több az olyan, korábban nem jegyzett kis nemzet, amely legalább egy komoly úszót ki tud állítani, a nagyhatalmakról nem is beszélve. Nekünk a magyarországi lehetőségek között kell a legtöbbet kihozni a fiatalokból, ami hatalmas kihívás edzőnek, sportvezetőnek egyaránt, ezért is fontos, hogy olyan partnerek állnak mögöttünk, mint a Telekom."

Jakabos Zsuzsanna (balra) és Hosszú Katinka
Jakabos Zsuzsanna (balra) és Hosszú Katinka
Legfrissebb hírek

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
7 perce

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
14 perce

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
22 perce

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
28 perce

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
36 perce

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
48 perce

Jégkorong-vb: a finnek őrzik hibátlan mérlegüket, kiütötték az Egyesült Államokat

Jégkorong
1 órája

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-s kerethirdetés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik